fáziskésés

42, zaj, pánk, fantasztikum, és egyéb céltalan ostobaságok

Friss topikok

  • bsteve: nemcsak diszkóban lehet öltönyben támasztani a pultot, mehetsz benne focizni is: www.youtube.com/... (2010.07.26. 01:04) Gerillahugyozás
  • _fk: Türelem. :-) (2010.05.22. 14:07) #65821
  • nlts: Ja nem is, hát persze! A Nem Mind 1 volt!!! :-D Mennyire összeolvadtak bennem ezek a dolgok, haha. (2010.02.05. 12:13) Csupa csupa szeretet
  • _fk: @neverlivetosee: Annyira nincs hype körülötte, de a legbiztosabb amúgyis ha titokban szervezkedünk... (2010.01.03. 20:48) "Gyors leszek és izgalmas"
  • sárkányszív (törölt): Magas labda. (2009.09.02. 13:29) "We love minimal"

2012.08.15. 23:19 _fk

Almával dobálni Newton-t

Címkék: kávé metál konspiráció gondolatok reggel márai karinthy

Reggel munkába menet rendszerint két dolgot gyűlölök: azt hogy az ajtón kilépve és napszemüveg mögé bújva rendszerint már el is mélyülök a gondolataim legmélyebb zugaiban.Nem élvezem a gondolatmentes magányos perceket, a napfényt, helyette megoldásokat keresek, szabad percekben is agyalok,zakatol a fejemben működő gép mintha muszáj lenne, pedig nem az.

És az időközben rám dudáló autó kürtjét. Nem csak hogy idegesít, már már fájdalmat is okoz. Nyílván ennek praktikai okai vannak. Milyen lenne ha lágy, kellemes megnyugtató dallamokat köpne a tarkónk irányába – mondjuk Texas is the Reason-t, vagy Mineral-t – , aminek hatására a magamfajták legfeljebb annyira lesnének ki a réveteg tekinteteik mögül, hogy hű milyen jó ez a dallam! Két pillanattal, a szélvédő lefejelésével, és az autó mögötti meglehetősen szerencsétlen landolással később, már csak arra várhatunk hogy az agyrázkódás közepette megduzzadó agyban tágulás miatt, a koponya szétnyomja a légzésért felelős idegpályákat, hogy miközben a dallamot még utoljára lejátsszuk magunknak – szigorúan csak fejben mert a dúdoláshoz már nem jut elég levegő – , a tüdő működésének hiánya miatt csendben fulladjunk meg. Szóval jól is van ez így, ha valami kizökkent a megszokottból. Márai is azt mondja, hogy az ember a hétköznapjait is próbálja meg ünneppé tenni, legfeljebb negyedórára. Nyílván ezalatt ő sem a cserbenhagyásos gázolást értette.

Rájöttem hogy a reggeli kávé kitűnő hatással van a látásomra. Általában reggel, a napfelkeltétől elvakított, hunyorgó kínaiként, mandulaméretű szemekkel vet ki magából az ágy, halk morgások közepette, ami valamiért a “kávé.... kávé....” szavak erőtlen kántálására emlékeztet, kicsoszogok a konyhába, gyors dózis gyanánt beleszaglászok a kávésdobozba, és felteszem a vizet forrni. Míg a víz felforr, az elég idő ahhoz, hogy kicsit észhez térjek, és lejöjjek a még fejemben kavargó álmokról. Néhányan általában töménnyel kezdik a napot. Én is. Csak ami nekik fél deci, az nálam két oldal, Karinthy rövid írásaiból a kávé mellé, hogy adjon egy löketet a napnak. Már már imponáló számomra az a megállapítás, hogy mai szemmel is viccesek, és egyszerre tanulságosak ezek a ki nem adott “b oldalas” írásai, és az hogy néha szinte az egész témát arra hegyezi ki, hogy ócska kifogásokat keressen, hogy miért is nem fizette be a gázszámlát. Mindezt persze egy kávéházban írja, egy fekete társaságában.

Az ünnep és a rutin nekem egyszerre ellentétes és rokonértelmű szavak is. Nem kéne annak lennie. Egy jó koncert, egy régóta áhított próba, tartalmasan eltöltött két óra is lehet ünnep, és a Karácsony (fenyőünnep, ateisták szevasztok!) is lehet bevett rutin. Nekem pont ebből van elegem. A legjobb randimon a gyertyafényes vacsora egy pizzából, meg egy üveg vörösborból állt, a tiszaparti töltésen az egyik padon. Egyszeri volt,egyszerű és szokatlan, pont ettől volt izgalmas és emlékezetes. Ha hétvégente a parton vacsoráztunk volna, a legvalószínűbb hogy odaszoknak hozzánk a kóborkutyák, maradékért könyörögni. Nem vagyok hedonista,ha tehetem, szeretem érdemben kiélvezni a dolgokat, megadni a módját, ezért nem járok minden másnap koncertre, és egy ideje gondolkodom azon is, hogy lehetséges hogy annak lenne értelme, ha zenekarok csak a feloszlásukat követően vennék fel, vagy adnák ki a kezeik közül a felvett dalokat, mert akkor minden koncert tizenötpercnyi megismételhetetlen ünnep lehetne, néha kevesebb, néha több félrefogással, zajjal, cinkos összekacsintással a hallgató, és a hallgatott között. Mondjuk általában véve kevés zenekar érdekel élőben úgy igazán, három-négynél többször. Annyiból, ha akarok, akár már átlagot is vonhatok. Kicsit furcsán is tekintek arra, ha valaki látott egy zenekart harmincegynéhány alkalommal. Persze minden koncert más és más, (Fugazi Live Series szeretlek), de azért gyanítom, hogy a nagy számok törvénye alapján a huszonharmadik és a huszonötödik koncert már ritkán nyújt valami szokatlan csavart. De pont ezért nem, vagyis egészen pontosan csak ritkán nézek újra filmeket, vagy ritkán olvasok újra könyveket. Persze szeretem, amikor valami bárhonnan elindítható, beletekerhető, vagy csak felüthető, hogy azt a szabad tizenöt percet kitölthessem valamivel, amit ismerek, de mégis jó érzés újra beleharapni, megrágni, és megízlelni újra, de nem jóllakni tőle. Nem a meglepetések, csupán csak az íze miatt. Noam Chomsky messzire esik ettől a skatulyától.

Nyílván el lehet azon gondolkozni, hogy mi közünk nekünk ahhoz hogy egy Kanadában élő amerikai nyelvész hogy ostorozza a saját országát, de sajnos mégis van. Az hogy az országokon, nemzeteken felüli multinacionális nagyvállalatok egyelőre csak Ronald McDonald és társai képében kopogtattak be Szerbiába az nem jelenti azt hogy egyszer nem igazgatja a nyakkendőjét az ajtó előtt az egészségügy "reformja", meg a titkosszolgálatok megfigyelési módszerei is. Lehet hogy a Nyugatot nem csak elalélva kéne nézni, hanem úgy is mint egy fotót ami a mi jövőnket is mutatja.Noam Chomsky nem fest róla valami túl kecsegtető képet.

Attól félek majd hogy az entellektüell heavymetálosok, akik eddig és ezután is csak sárkányokról meg törpökről írtak dalokat, a nagy megvilágosodás hatására, meg azért hogy méginkább entellektüellnek tünhessenek, majd jól belemagyarázzák az összeesküvéselméleteket, meg a párhuzamokat vonnak a sárkányok és a multinacionális nagyvállalatok között, meg hogy a szőke herceg nem az Excaliburt szorongatta, hanem szakadt farmerben, meg csuklyában, és az arcát fedő kendőben molotov koktélokat kevert egy koszos pincében. Pontosítok, nem félek, csak hányok tőlük. A gondolkodó ember metálja amúgyis Helmet, nem pedig a Hammerfall. Ehhez a többség túl kényelmes, és kompromisszumkész. Pontosan ahogy én is, csak van az a szint, amikor már nem érdemes, és van az, amikor már nem lehet miből leadni.

Pont mint az egyik levelezőlistán érkező írás, amikor session zenészek siránkoznak, hogy nincsenek megfizetve. De ezt menstruáló nőket megszégyenítő hisztéria kiséretében teszik. Megvetem ezt az attitűdöt.Vajon hányan csinálják gályázó munkahelyek mellett, útiköltségért, kajáért, meg pár sörért, panasz nélkük, őszintén. Mert a szenvedélyt, valaki tizenötpercnyi ünnepét nem lehet aprópénzre váltani. Vagy hát lehet, csak nem érdemes. Az olyan lenne mint Newton-t almával dobálni. Szóval hogy egy kedves jóbarátomat idézzem, “menjetek ti a picsába!”

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://faziskeses.blog.hu/api/trackback/id/tr274714707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.