Eldöntöttem, hogy ha alkalmam nyílik rá, és az anyagiak is engedik, veszek egy akusztikus gitárt is. Ez kábé a vég kezdete, de nem érdekel. Szóval amúgyis meg akartam tanulni a másik két akkordot is,mert egyet, ha jól emlékszem a G akkord, azt már tudom. Legalábbis azt hiszem. Villanygitáron úgyse csinálok ilyet.Egy dalhoz pedig teljesen elég a három akkord.

Vicces lenne az egész. Lehetnék a saját zenekarom előzenekara. Vagy az utózenekara. Netán lazítós pár perc húrszakadáskor.Lehetne keserédes dalokat írni arról hogy miért jó az ha éppen nem jó.De csak három akkorddal. Mindig ugyanazzal a hárommal.Tényleg van ilyen hogy keserédes akkord? Igazából az akusztikus gitár másra nem is való, csak sznob klasszikusokat, meg flamenkót játszani,vagy Social Distortiont.(És az amerikaiak olyan jól jönnek ki ebből is.A punk rock a modern kor népzenéje, és mennyivel elviselhetőbb ha valaki egy gitáron szerencsétlenkedik, mintha egy hegedűn tenné...)

Nagyon inspirálóak tudnak lenni ezek a szívvel teli akusztikus projektekTalán azért mert annyira de annyira minimál az egész. Az is elgondolkodtató, hogy régen ugye nagyszínpad, fénytechnika,röhejes jelmezek, sminkek meg édesfaszom, aztán szakadt póló, farmernadrág, négy fal, konnektor, gitáralapok, most meg már ez se. Eltelik még 15 év, és annyira "függetlenek" leszünk hogy kövekkel fogunk ritmusokat kopogni, és kurvára örülünk majd magunknak.

Egy a lényeg, van új Chuck Ragan lemez, nekem meg kell egy akusztikus gitár.