Igencsak dilemmázom azon hogy megnézzem-e a Bad Brains-t.Mármint, valószínű ha nem 30 euró fölött lenne a jegy,és a Motörhead nem lépne fel pár nappal később a közelben, valószínűleg könnyebben vállalnék egy esetleg ótvarszar koncertet, csak azért hogy azoktól hallhassam a Rock For Light-ot, akik írták. Tipikusan a 22-es csapdája.Ha nem nézem meg, valószínű minden reggel köpök egyet a tükörbe utána, mint azóta hogy kihagytam a Morrissey koncertet, ha megnézem és csalódok, akkor pedig Lemmy-ékről csúszok le.

Persze tudom, a Dr. Know-éktól képtelenség elvárni azt, amit nyújtottak 82-ben, nyílván nem is várom el, de az szomorú, hogy mi a próbateremben energikusabban nyomtuk az Attitude-ot, - amit igazából szeretném, ha megint elővennénk -, mint ők a mostani koncertfelvételeken.

Vannak olyan kiragadott pillanatok, amelyek akkor és ott voltak fantasztikusak, amikor éppen megélték. A Bad Brains számomra ilyen, Lehet hogy most nem tulajdonítanék neki sok jelentőséget, hogy ott ugrálok a CBGB's-ben a szinpadon a Big Takeover kezdő zajaira, mint ahogy nem tulajdonítok túl sok jelentőséget azoknak a koncerteknek, amelyeken jelen voltam. Csak a múlt, és a nem jelenlévők gondolatai tesznek hozzá többet mint ami.

Talán pont emiatt volt nem a válasza egy jóbarátomnak arra a kérdésemre, hogy csatlakozna-e ha én mennék. Vagyis egész pontosan csak annyi, hogy most neki sokkal jobban ütne ha összejönne a Unison koncert. És összejött.Nem is akárhogy.Valószínű másképp reagálok le dolgokat, ha hamarabb látom az A Serious Man c. filmet. "Egyszerűséggel fogadj mindent, ami megtörténik veled." Igaz. És az is hogy ezen az estén már nem tudtam semmin sem meglepődni.

“Egyszer élünk!” - mondta Tamás barátom, és már fogalmazta is a zenekaroknak az email-eket. Akkor még nem sejtette,hogy teljesen átfogalmazódik benne a szülővárosunkhoz való kötődése, mondhatni elhatározottá válik az addigi ittmaradni-elmenni dilemmája, idézem: “napalmot erre a kurva városra”, majd pedig a Yugo-nk csomagtartójában fog utazni, 4 fazéknyi szójás bab társaságában, ahogy azt sem gondolta akkor még egyikünk sem, hogy a beállás közepén az énekerősítőnk felmondja a szolgálatot. Hogy az kocsim beragadt üzemanyagmennyiség mutatójáról, és a sejthető következményekről már hadd ne ejtsek szót.

Régen sem hittem a véletlenekben, ami akár még azt is előirányozhatná hogy nem tagadom meg az intelligens tervezés elméletét, és mégha ez így is van, aznap este nem érdekelt már semmi, csak az hogy szóljon az a kurva énekerősítő valahogy.És ha valamit túl sokan akarnak az általában összejön. Csodálom hogy csak így nem döntöttek még meg diktatúrákat. Pusztán mentális segítséggel. De a lényeg hogy működött a cucc, így kezdhettünk, és lenyomhattuk életünk egyik leginkább várt, és legkevésbé összeszedett tíz percét.Egy Guy Picciotto interjúban olvastam, hogy a Fugazi sosem használt setlist-et. (mi ennek a kifejezésnek a magyar megfelelője?) Mi használtunk, és mégis menetközben formálódott, változott az egész, magyarán lehagytuk a dalok harmadát. Szóval, nem vettük túl sok hasznát.

A Unison talán sosem volt aktuálisabb mint most.Számomra legalábbis.Olyan zenekar, akiben benne van a változás, a fejlődés lehetősége, és akár a legutolsó lemeze is lehet ténylegesen a legjobb. Még akkoris, ha a Get it Back-et szoktam várni ráadásként.És szerintem piszkosul unhatják már.A Restoration alatt behunytam a szemem és csak hallgattam, ahogy sodor a pszichedélia. Az egy olyan dal, amit mindenkinek élőben kell hallania, legalább egyszer.

Már majdnem elmondhatom magamról hogy Nasum rajongó vagyok.A Helvete lemezt még mindig nem tudom végighallgatni, de egyre gondolkodom rajta hogy csak végigkéne.A rajongani akarásom igazából akkor tudatosult bennem, amikor egyszer egy buliba készülve, ki tudja milyen megfontolásból, meg persze megfelelő érzelmi lökettel a tarsolyomban, elkezdtem hallgatni, és elhatároztam, hogy miután hazajövök, megismertetem a szomszédaimat a Scoop c. dal zsenialitásával, valamikor hajnali fél három és négy között. Hát az ismerkedés elmaradt, sőt igazán a blastbeatet is rendszerint a faszomba kívánom mostanság, de azért a Nasum király.

Na a Kontaminator pedig pont ezt a vonalat viszi.Velük eléggé összefonódni látszott a Spark sorsa, mégha a zene nem is, de a közeg, és a hozzáállás hasonló.Ritkán tudok elvonatkoztatni egy zenekar esetében, attól hogy ismerem a tagokat.Ez számomra mindig egy plusz.Mint valami összekacsintós poén.Azért érdekes látni a zentai szociólógiatanárt AK47 feldolgozást játszani.

Hajnali fél kettő körül kezd a Csihás Benő, ami egy zombori powerviolence zenekar. Aranyos gyerekek játszanak gyors zenét.Nem voltak rosszak, de fél kettő körül már nem élem az ilyesmit.A szomszéd eddigre már őszintén utálhatott bennünket, de szerencsére nem hívta ránk a zsarukat, ahogy azt előzőleg megigérte. Ami azért fura, mert azt hinné az ember, hogy Tiszaparton ilyenkor nem lakik lenn senki.

Morrissey-nek csak pár klippje van, és történetesen az Irish Heart, English Bloodnál éreztem azt hogy valahogy így akarok zenélni. Egy dohos pincében harminc embernek, akik pontosan tudják hogy mit keresnivalójuk ott, nem pedig csak úgy véletlenül lekeveredtek, vagy mert egy haverjukat kisérték, de már az első pillanattól herótjuk van az egésztől. De tényleg, őket is meg lehet érteni. Hpgy nem értik miért jó ez, akár nekem is. Miért jó százkilómétereket nyomorogva utazni, azért hogy 15-20 percet zenélhessek, egy tál étel, esetleg pár sör ellenében.

Van ez a lakatlan sziget kérdés, amit mindig előhúznak a kérdéseikből kifogyott újságírók, jobb ötlet híján. Egyáltalán minek kéne elmenni egy lakatlan szigetre, amikor az ember a hétköznapokban is többségében csak azokkal kommunikál, akiket amúgyis magával vinne.Mert az ember társas lény.Nem hiszem hogy tele tudna lenni annyira a tököm az emberiséggel, hogy a magány meg a lakatlan sziget lehetne hozzá a megoldás.

Ami az érdekes, a tanya valójában egy kurvanagy lakatlan sziget volt egy csomó hajótöröttel, akik valamiért mind ugyanarra a hajóra váltottak jegyet,és ugyanoda sodorta ki őket a víz.Mindannyian tudták hogy mit keresnek ott, egyesek megtalálták a számításaikat, mások kevésbé, de aki egy házibulin ahol Q And Not U szól, szarul érzi magát, arról már nem a közeg tehet. Függetlenül attól hogy bokáig érő hóban kell ládákat cipelnie, vagy verőfényes napsütésben.

És ha valaki megkérdezné, hogy miért jó ez nekem, azt válaszolnám hogy mert jó érzés egy hálózsákban a földön fekve, kicsit másnaposan ébredni, egy tízenéves tinilány kölcsönkapott szobájának kölcsönkapott padlóján, arra, hogy valaki már megtalált egy behangolatlan akusztikus gitárt, amin a My War-t játssza.

Az egész szubkultúra lószart nem érne ha nem lennének ilyen alkalmak.Mint a pókháló az ablakban, amitől értelmet nyer az azt eltakaró függöny létezése.

Ezek azok mozzanatok, amiket egy Bad Brains koncert már soha nem fog megadni, mint ez a Vendel féle tanya, ahol képtelenség rossz koncertet adni, vagy akár a tiszaparti nyaraló.Mert nem is erre hivatott.Azt hiszem azért adni fogok egy sanszot a vén simlisnek. Ki tudja, hátha játsszák még a Rock For Light-ot.