Örömzene. Ez az a fogalom amit összeférhetetlennek tartottam a hardcorepunkkal, egészen tegnap estig.Ez az a kifejezés, amit olyan jazz vagy folklemezekre aggatnak rá az azt értők, amihez én túl tuskó vagyok, hogy érthessem, sok sok sorstársammal egyetemben, akik még mindig szivesebben rúgnák szét egymást egy koncerten,sörtől bűzlő pólókban, koszban, valami füstös pincében, mint hogy székeken üljenek,öltönyben, szórakozást imitálva. Ami persze lehet szórakoztató, az ember fogadja el a változásokat, lehetséges hogy ötvenen túl már inkább a második kategóriába fogok tartozni, miközben a punk jelzőt, a jólszituáltra cserélem le.
Az ember van olyan szerencsés lény, hogy változnak körülötte a dolgok, a környezet, és emiatt jó esetben ő maga is. Lehet görcsösen hadakozni ellene,el lehet fogadni, de nem lehet figyelmen kívül hagyni.Van a Bad Brains-nek ez a 82-es CBGB's-beli koncertje, a klasszikus Big Takeover, aminek a kezdő gitárnyöszörgéseit hallgatva végigfut az adrenalin a gerincem minden pontján.HR ekkor volt 26 éves. Most 54.Ezt a koncertfelvételt raktározzuk el az agyunkban, őrizzük meg lelkünkben, és tegyük most félre, mert ez a Bad Brains nem az a Bad Brains.Ez az HR nem ugrálj fejvesztve, de látva őket, nem is várom már el tőle ezt, ahogy édesapámtól sem várom el, hogy beszívva ugorjon egy szaltót. HR-tól is csak annyit hogy ne merev arccal nyomja végig egyhelyben a koncertet.Csak tegyen úgy mintha élne
Amint belecsaptak a húrokba, jött az energia. Az az energia, ami a youtube-ról nem jön át.A röfögő, talán néha hangos basszus, a zaklatott gitár.És minden eszméletlenül pontos.A reggae dalok felüdülés szintűnek hatnak az elején, a vége felé már vontatottan hosszú, és suta de még mindig a két sörtől ringatózom, és nyúlnék egy harmadikért is,ha nem akarnék elcsípni minden egyes mozzanatot.
Dr. Know egy kibaszott gitárzseni, a végén már tisztán látszik hogy kezd beőrülni ő is, a maga szolíd módján.Mert az egész koncertre azért rá lehet fogni a szolíd jelzőt.Az At The Movies alatt nagyon megérzik a kor, HR képtelen már elhadarni azt.Nem lep meg, szerintem más se tudná, nyelvcsavarodás nélkül.
Ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül, az vigyor, meg az az átszellemült pofa volt ahogy előadta magát. Komolyan, jópofa volt. Mondjuk lehet hogy egy punkzenekar esetében, pláne ha a punkzenekar a fekete fasiszták becenévet is megkapta valamikor., nem biztos hogy a legszerencsésebb jelző.Fiatalság bolondság.Egy szó mint száz, engem kilóra megvettek,abszolút korrekt,vállalható, fasza koncert volt. Meg hát hülye is lennék ennek az ellenkezőjét állítani, ha már kiadtam érte egy valag pénzt.
A Suicidal Tendencies úgy maradt ki az életemből,mint tisztességes ember életéből a sikkasztás.Gondolatilag foglalkoztatott, de sose jutottam el a gyakorlati lépésekig.Valószínű ha tizenévesen elkezdek gördeszkázni, nem fogom tudni kikerülni ezt, de így a tini koromból, legfeljebb arra a felfújt ST feliratra emlékszem, amit még 15-16 évesen láthattam a tiszai töltés kibetonozott részén.Aztán persze az első lemezt én is meghallgattam pár éve, de az már messze van attól a korszaktól, amikor még őszintén hordtam volna bandanát.
Tegnap este olyan szinten baszott oda,hogy arra nincsenek szavak.Rengeteg energia lendület, Mike Muir egy szögdécselő varacskodisznó kecsességével és észrevétlenségével mozog a szinpadon,ezt leszámítva tényleg olyan mint egy kibaszott vakond, aki néha, Új Pétert idézve, "láthatatlan kosárlabdákat pattogtat fejmagasságig", néha pedig "láthatatlan befőttesüvegeket pakol fel láthatatlan polcokra".
A Bad Brains-en is érződött, de őket elnézve nagyon átjött az hogy tényleg örülnek hogy játszhatják a Suicidal best of-ot.Tényleg vagy négy számot még én is felismertem. Amikor a tömeg elkezte a zenekar kezdőbetűit, angolul skandálni, először csak vigyorogtam, aztán hangosan röhögtem.Nyílván ezt a véletlen viccet is csak a magyarok érthetik.
A futottak még: belenéztünk az LCD Soundsystembe, kábé egy szám erejéig, számomra ennyi ideig volt izgalmas. Az Inspector Cluzo viszont annyira szar volt, hogy már már bólogatnunk kellett.Szeretem Jack Black humorát, de főleg amiatt, hogy bármikor le tudom kapcsolni,ha már túl sok és zavar.A csigazabálók pont ilyenek voltak, csak sajnos az utóbbi opció híján.A Hitman energikus koncertet nyomott, de a pozitív attitűdöt néha csak elnyomta nálam már egy-egy jóleső ásítás is.A csajok csinosak voltak, de a diszkó már nem volt annyira érdekes, hogy egy gerillahugyozás után ne a hazautat válasszuk.
