fáziskésés

Tegnap megragadt a fejemben az a mondat, miszerint amire igazából nincs konkrét definíció, azt nem nagyon lehet elpusztítani sem.A punk pedig konkrétan ez a skatulya.És az elmúlt pár hétben többször is bebizonyosodott hogy ebben a skatulyában mennyire van hely mindenkinek, aki egy kicsit is hajlamos a sajátságos önkifejezési formákra. Egy közös pont van: a vér.
A vér pedig egy olyan dolog ami a punkhoz elengedhetetlen. A vér,a lüktetés, a sör, a kosz, a sebek, a zaj, a kis helyek, amik kevés, de sokkal többnek látszó embertömeget rejtenek, az a szabadságérzet, amire szerintem mindenki vágyna, ha nem kéne a hétköznapi kényelemből áldozni rá, amivel igazából nincs is baj.Ezekhez a bulikhoz (Vörös Áginak kösz a képeket!) mindig az adja a vonzerőt, a magával ragadó bájt,hogy igazából egy olyan közösség teszi ki a meleget szolgáltató nyájat, akik önmagukban valójában zsigerből írtóznának az egésztől, és a lehető legjobban zavarja őket bármilyen erőltetett közösködés. Itt pedig természetéből adódóan adja magát a dolog.Nem erőltetve, nem megjátszva, csak őszintén.
A koncert mint olyan már csak ürügy arra, hogy az ember eltölthessen itt egy estét, ezeknek az srácoknak, lányoknak a társaságában.Talán emiatt van az is, hogy azok akik nem élik ezt az egészet, nem értik, hogy miért jó 6-8 órát utazni, fizetni, azért hogy játszhass 20 percet, vadidegeneknek, nagyon messze a saját megszokott környezetedtől.Szavakkal le nem írható,el nem mondható.
Nem csak akkor jó egy koncert, ha olyan érzésed van, hogy bármi megtörténhet, hanem az az meg is történik.Vannak azok a helyzetek amik csak azért maradnak emlékezetesek mert, nem történik meg bármikor,hiába direkt akarjuk, hiába nagyon nem. Legyen ez egy viccből ledarált koncert,egy a tánctérre keveredett szülinapi torta, egy bal szem és egy tornacsuka látványos és fájdalmas találkozása,lerobbant autó vagy akár egy pár öltéssel összevart szemöldök.Persze, humoros volt bedagadt szemmel szóbelizni, ahogy gondolom hasonló lehetett bekötött fejjel áttekerni a szerb magyar határon.Ahogy valószínű hogy egy mosolyt csalhattunk annak a kaszárnyát őrző éjjeliőrnek is az arcára, akin a kórházat kerestük.A fene sem gondolta volna, hogy a sebészeten fogunk kikötni egy vérző fejű "kvázi" bunyeváccal, akinek a segítség helyett a sör szó jön állandóan a szájára.(Macinak kösz a sofőrködésért nélküle nem tudom mihez kezdtünk volna.)Persze vadnak, veszélyesnek tűnik külső szemmel, de csak szórakozni akartunk, úgy ahogy azt más rajtunk kívül nem teszi.Persze a vicc is csak addig vicces ameddig mind a ketten őszintén nevetnek.
Ahhoz képest, hogy jópár évvel ezelőtt azért még zavart, és tényleg szégyelltem magam, amikor tetőtől talpig koszosan utaztam haza, vagy sétáltam végig a városon.Szatymazról hazafelé buszból bámulva a házfalakat, mielőtt még teljesen el nem nyomott volna az álom, azon gondolkodtam, hogy most mennyire nem foglalkozom vele.Nem tudom, hogy ez a környezet hatása, vagy tényleg ennyire váltam "leszarommá".Vagy huszon-sok-éves korára az ember kötelességszerűen válik "disznóvá", vagy a közeg teszi, és a "piperepánk" csak az én tévképzetem, pedig már akkor sem zavart, ha egy bakancstalp nyomai látszódtak a kockás ingemen, vagy a nadrágomon. (piperepánk = amikor elmész egy koncertre, és aránylag tisztán meg is úszod, mondjuk sár, vér, szétlocsolt sörben fetrengés nélkül)
Nincs okom panaszra, mindig király bandákkal játszottunk,sőt megválogattuk, hogy kiket hívunk meg, és jól is van ez így. Valószínű, hogy könnyebb úgy szívvel lélekkel belenyomni nagyon sokat egy koncert megszervezésébe, ha a koncert személyes jelentősége túlmegy a "hé, van egy szabadnapunk, kéne egy állomás"-on. Ha van személyes kötődés, mindjárt minden könnyebben megy,legalábbis itt belül. És kevésbé gazdaságosan.Ha az embernek a szivéről van szó, ha teheti, nem veri a fogához a garast.Végtére is ha bulit szervez, a cél az hogy mindenki jól érezze magát.Így megy ez.Vagy legalábbis kellene.Ezért van az hogy a nyár végére a gatyám is odavan, de sebaj.Megérte, minden perc kárpótolt.
Hajnalban, mondhatani kalandos este után, koszosan, büdösen, fázva battyogtam zsebre dugott kézzel, a csöndes városban, a kivilágítatlan, üres utcákon, és gombnyomásra, mintha valaki végig figyelt volna,és szólt a többieknek rádión,a gyalogosoknak, az autósoknak,akik lesben vártak,hogy épp megérkeztem, mert az útkereszteződésben egyszerre nyolc tíz autót kellett végigvárnom. Akkor moccant meg bennem valami, amit talán még megmagyarázni sem tudok,de egy jóérzés töltött el, talán csak az hogy attól hogy valami nem látszik, még nem biztos hogy nincs.Vagy talán valamiféle jóleső elégtételt éreztem,már nem tudom.