Néhány dologra rájöttem a hétvégén.Az egyik mindenképpen az, hogy egy adott helyzetből muszáj kihozni a maximumot.Csak akkor van értelme csinálni. Még akkoris ha a lehetőségek nem túl rózsásak.
A második megállapításom pedig történetesen az hogy a bürökratáknak a lámpavason a helye. De ez már más lapra tartozik.
Volt ez a koncert, amin lehetőségünk nyílt játszani, és amit már szinte gyermeki izgalommal vártunk, és elég nagy pofáraesés volt amikor azzal fogadtak hogy az amerikaiakat nem engedték át két határon sem. És ez kb annyit jelentett hogy baszhattuk a gitárfejeinket, nincs sem láda amire ráköthetnénk, sem dob ami szolgáltatná a tu-tatta tu-tatta alapot.Ebből az alaphelyzetből azért csodát tenni elég nehéz.Nem lesz koncert,de legalább kaptunk valami kaját, beszélgettünk. Kellemesen telt az este, mint valami olcsó házibuliban, ahol valaki csak a crustcore és anarchopunk válogatáslemezeit tartalmazó mappát húzta be a lejátszóba.
Nem tagadom jó lett volna egy nagyot húzni a pálinkásüvegből.Sőt többet is.Még akkoris ha annak is megvan a maga hangulata, hogy az udvaron ücsörögtünk, és kiveséztük a Dischordot, a veganokat,a Q and Not U-t meg a Hot Snakest, a határátlépős helyzetet, meg úgy egyáltalán azt hogy hova tovább ha egyszer szögre akasztjuk a zajos gitártémákat.És egyszer csak ki tudja honnan valaki szerezett egy dobot.
Minden helynek megvan a maga aurája, volt már olyan kocsma, amitől már akkor elfogott a hányinger ahogy beléptük az ajtón.Szórólapozni akartunk,ami végül abban merült ki, hogy ledobtunknéhányat az egyik asztalra, és már húztunk is. A kurvasötét volt az egész, a terem közepén egy bábú lógott le, felakasztva, miközben a tévéből remekbeszabott deathmetal klippek sorjáztak.De persze volt olyan is aminek szivesen választottam a padlóját alvóhelyül kábé egy sikertlen fizikavizsga, 500 km utazás,és pár sör utan.A Panta Rhei valahol a kettő között van, szinte bele van ivódva a kilencvenes évek minden szépsége, és átka a falakba, számomra egyáltalán nem nyomasztó a robosztus, sötét, kicsit középkori templomra emlékeztető épület, viszont nincs az pénz amiért ennek a padlóját választanám fekhelyül.
Felpakoltunk a színpadra, basszus a kombóból, gitárzajok a a gitárfejen keresztül a keverőből, mikrofon gain potmétere háromnegyedig csavarva. A próbán megdumáltuk, hogy a pihenések köüzött is zajolunk valamit, hogy ne legyen az a bizonyos kínos csend. Bár lett volna, a mikrofon alapesetben úgy gerjedt, mintha ezer szellem vísítana egyszerre a fejemben. Pár perc után, kábé tűszúrás volt az agyamba minden egyes hang.Tényleg nem lenne hülyeség használni a füldugókat néha.
A románok koncertje fasza volt,itthon ritkán hallgatnám,de így koncertren bejött,Mondjuk azon komolyan elgondolkodtam hogy mennyivel poénosabb régi konzoljátékokról, sörről, b-kategóriás horrorfilmekről vagy épp a töltényövről thrash metál himnuszokat írni, lásd Gama Bomb, amit nem tudok végighallgatni röhögés nélkül (jó értelemben véve persze), mint arról hogy ki kivel és mit csinál a saját hálószobájában,ami már csak azért kényes téma, mert elég nehéz nem elcsépelt szöveget írni.Akkor azonban hangosan felröhögök ha a Circle Jerks - I Don't Care c. számát játsszák el, egy ilyen felkonferálás után.Nem mert a socio-political fastcore ennyire azért nem viccel.
Örömmel láttam, hogy egyesek vágják is a szövegeket, mégha azok románul íródtak akkoris.A legjobb mindenesetre az egyik gyerek volt, aki a koncert végén odaszólt a dobosnak, hogy "you forgot the last one!".:-)
A hazafelé vezető úton pedig valószínű valami túlvilági vagy a klasszikus fizika törvényeivel megmagyarázhatatlan eseményben volt részünk, ugyanis a már többször megállapított, világ leghosszabb, legjelentéktelenebb és legunalmasabb falván való áthaladásra senki nem emlékszik az útitársaim közül.A fene sem érti ezt.
