Mozzanatok tegnapról:
A zsombolyai határátkelő épületén még érződik Ceausescu lehellete, a csak románul beszélő, és rajtunk marihuánát kereső román vámosnő egyszerre volt nevetséges és ijesztő.
Egyre inkább érik bennem egy a vámosokhoz szegezett dal gondolata.
Igazából tökre örülök hogy a Deta felé a Temesvárt elkerülő fantomfalvakon keresztül vezető útszakaszon mentünk, pedig ott akkor nem volt vicces. Értem én hogy a járt utat járatlanért sose, de akkoris. Kaland volt.A rally ehhez képest meg kutyafasza.
Az érkezésünk legalább annyira volt vicces mint szokatlan. Városszéli klub, egy kisebb szemétdomb és egy kikötött kutya szomszédságában.Régi kommunista hangulatú épület, amolyan lélekölő.Nem csodálom hogy kilencre már senki nem volt józan.
Az vicces hogy megjelenik öt zenekar, és nincs dob. Az mégviccesebb hogy amikor lesz dob nincs tam.És ami a legviccesebb, hogy az egyébként egy szál gitárral megjelenő “hardcorepunk” banda dobosa emiatt hiszizni kezd.Komolyan, rokkerek ne szálljanak be punkbandákba, csak azért mert játszanak valami hangszeren.Fölösleges.
Miután harmadszor is megismétlődött a válogatáson a Refused – New Noise c. száma, nagyjából el is kezdődött a buli, valamikor éjfél után.Senkinek nem volt kifogása arról hogy mi kezdjünk.Káosz, káosz, káosz, ezuttal vér és komolyabb sérülések nélkül.
A Lecsapunk igazából nem az én világom, az viszont nem csak nekem szúrt szemet, hogy lehet frissest táncolni a dalok ritmusaira.
Az Ursus sör fasza, talán még a mieinknél is erősebb.
Fasza disztró, mégsem vettünk semmit.
Matei nagyon szimpatikus figura.
Romániában élő, valamikor Szerbiában melózó ukrán származású, helyi alkoholista, csetniksapkában.
Ott se lehet valami könnyű a magyar kisebbségként érvényesülni.
Prljavi Dripci bennem nem hagyott különösebb nyomokat, igaz csak hallgattam miközben az egy román lányka próbált tőlünk többször is cigarettát kérni. Mindannyiszor sikertelenül.A végén már elröhögte.
Általában minden fellépőt végig szoktam nézni, az Agitator tagjaival váltottunk pár szót koncert előtt, ők a saját bevallásuk szerint olyan háromnegyedórát játszanak. Amikor elkezdték kábé két perc után mondta az agyam hogy kösz, most ez nekem elég.
A Ljubiša Samardžić nevű horvát crust banda tagjai jófejek voltak, csak miattuk maradtunk ott a zárásig. Az Agitator koncertjétől az autó csendjébe és melegébe száműzve épp megszunnyadni készültem, mikor Tamás szólt, hogy kezdenek a horvátok.Hajnali négy körül nem tudom elviselni a blastbeat-et, de az egészből áradt egyfajta energia, amitől arra lettem figyelmes hogy bólogatok, és széles vigyort csalt az arcomra a punkos lökettel eljátszott crustcore.Kiváncsi vagyok a lemezükre.
Először akartunk egy sétát tenni Temesváron. Ezzel szemben csak két képfoszlányom van, amit egy félálmos “Temesvár szép város” kijelentéssel nyugtáztam is.
A román határátkelő világosban sem szép.
Hazafelé megnéztük a Tisza medrét a töltés mellett, amiből hipp hopp eltünt a folyó, és fél hétkor mindenféle vicces beállásunk árnyékairól csináltunk képet a napfelkelte fényeinél. Az óvatlanul, szép csendben a hátunk mögé lopakodott kertesházból, aki kinézett az ablakon,bennünket látván, az tuti röhögött.
