fáziskésés

42, zaj, pánk, fantasztikum, és egyéb céltalan ostobaságok

Friss topikok

  • bsteve: nemcsak diszkóban lehet öltönyben támasztani a pultot, mehetsz benne focizni is: www.youtube.com/... (2010.07.26. 01:04) Gerillahugyozás
  • _fk: Türelem. :-) (2010.05.22. 14:07) #65821
  • nlts: Ja nem is, hát persze! A Nem Mind 1 volt!!! :-D Mennyire összeolvadtak bennem ezek a dolgok, haha. (2010.02.05. 12:13) Csupa csupa szeretet
  • _fk: @neverlivetosee: Annyira nincs hype körülötte, de a legbiztosabb amúgyis ha titokban szervezkedünk... (2010.01.03. 20:48) "Gyors leszek és izgalmas"
  • sárkányszív (törölt): Magas labda. (2009.09.02. 13:29) "We love minimal"

2012.03.25. 17:50 _fk

Gyula, a fül

Címkék: gondolatok fül testrészek

Bizsergést és zsibbadást érzek a fülem mögött. Persze ez nem az a nosztalgikus fajta, amit édesapám tenyere és a fülem találkozása előzött meg, és nyílván mai szemmel látom már benne a nevelő szándékot, de akkor még rettentőmód igazságtalannak, és alaptalannak éreztem. Főleg akkor amikor összekentük sárral a szomszéd frissen meszelt házfalát. Mindenfelé sáros, láthatóan gyerekektől származó tenyérlenyomatok a világoskékre meszelt falakon. Talán mondhatnám azt is hogy mi is csak a halandóságunk elleni harcot akartuk felvenni, pusztakézzel. Szó szerint. Utólag már azért értem a nevelő célzatú pofonokat. Mondhatni hogy olyan, még az ősközösségből eredő normák tiszteleletére oktattak ilyenformán, ami elengedhetetlen a társadalom együttéléséhez. Mint amilyen az hogy ne kenjük össze a szomszéd házát sárral. Viccből sem. Mondhatni a tenyér egy olyan építőjellegű kritika, ami segít eldönteni, hogy a hirtelen tettek mezején éppen akkor, mélyebb tapasztalatok híján, a helyes vagy a helytelen halmazt választottuk-e. Ami pedig többszáz éve sikerrel működik, azon fölösleges változtatni. A kereket se reformáljuk meg minden egyes alkalommal, amikor valaki bevesz egy újabb “erkölcsi forradalom” tablettát, akármilyen eszme zászlaja alatt.

Aztán a bizsergés és a zsibbadás alábbhagyott. Nem úgy mint most. Már hetek óta, mintha viszketne a fülem. Belülről, amit a kisujjammal sem érek el, ami pedig – és ez az evolúció zsenialitásának az ismérve – pont úgy van megtervezve, hogy csak addig érhessek el vele a fülemben kotorászva, hogy még biztosan ne tehessek kárt a dobhártyámon. Persze a teremtés nem gondolt arra, hogy valaki majd kitalálja a ceruzát, megteremtve a lehetőséget ezzel egy rakás potenciális süket számára is.

Talán az agyamban van egy portál egy másik párhuzamos dimenzióba, talán épp egy másik fülhöz kapcsolódik, és ott viszket igazán amit én érzek itt. Csak imádkozhatok hogy megvakarja azt a fület a gazdája. Nekem tenne jót vele.

Persze az is lehet hogy egy sziklaszírthez kapcsolódik, amin zergék ugrálnak. De akkor hallanom kéne őket, a patáikat ahogy koppannak a kövön. Márpedig nem hallok semmit. Legalábbis semmi olyat, amit nem eviláginak tulajdonítok. Ami persze nem jelenti azt, hogy nincs. Szkeptikus voltam, és még mindig vagyok is, egyszerűen csak most szerepel egy negatív előjel is a jelző mellett. Amiről nem tudom bebizonyítani hogy nem létezik, arról nem állítom hogy nem létezik. Ez majdnem ugyanaz mint ennek a fordítottja, és mégis más. Ugyanaz a halmaz, csak abba a bizonyos metszetbe sokkal kevesebb dolog fér bele.

Szóval lehet hogy egy dimenziókapu van a fülemben, de ha egy fülspecialista határozottan cáfolná ezt – ami figyelembe véve a józan itélőképességet, elég valószínű– , én feltétel nélkül hinnék is neki, elvégre mégiscsak az ő szakterülete ez, nem az enyém. Ő rendelkezik magyarázatokkal, tudományos alapokon nyugvó törvényekkel, amelyek határozottan kimondják hogy az ember fülében lévő portálok előfordulási valószínűsége a nullához közelít. De akkor mitől bizsereg a fülem?

Bizsereghetne néha, okkal, mondjuk jelezhetne veszélyt, például amikor épp el akarják vágni a zárat a bringámon, hogy még időben meg tudjam ragadni a első vascsövet és vagyem a saját kezembe az igazságszolgáltatást. Persze ez is csak a filmekben van. A valóságban legfeljebb a káromkodás jutna osztályrészemül, meg a bicikli hült helye.

Vagy bizsereghetne olyankor amikor elakadok valamilyen feladaton, ami teljesen más mint a valamikori iskolai feladatok. Amikor az egyik tanárom a konzultáció során az egyik diákját azzal indította útnak hogy “ezt kérdést le kell levelezni a gyártóval”, akkor éreztem hogy olyan szakmát választottam amire nem léteznek papírformák. Vannak olyan kérdések, amikre nem léteznek előre kidolgozott válaszok, megoldások, amiket bevágva elevickélhetnék az elkövetkezendő negyven évben. Két hét szerencsétlenkedés után már, nem csak egy kis bizsergésnek, egy komplett fejben futó súgógépnek is örülnék, – legalábbis ameddig nem érdemlem ki a kényszerzubbonyt a gumiszobában –, csak jussak már előre. A stagnálás, vagy az apró sikerek hiánya motiválatlanná tesz. A motiválatlanság meg lustává. Önmagát gerjesztő folyamat. Mint a húszéves Yugo-nk telente. Ha megy akkor semmi gond nincs vele, de ha megáll a motor, nagyon nehéz újra életet lehelni belé.

Komolyan kezd zavarni ez a dolog. Néha bizsereg, aztán alábbhagy, aztán megint, akkor megvakarom, próbálok nem erre, hanem a billentyűk helyes sorrendben történő lenyomására figyelni. Ami legtöbbször a törlésgomb ismételt nyomkodásával ér véget. Mert a bizsergés néha elvonja a figyelmemet. Néha a saját gondolatmenetem vonja el saját magáról a figyelmemet. Egyszer megesett, kissé, vagyis hát inkább jócskán spiccesen, hogy annyira belemerültem valaminek az magyarázásába, és annyi információt akartam gyorsan, de szenvedélyesen átadni a lehető legrövidebb idő alatt, amit az agyam már egymás után betárazott, mint valami második világháborús gyorstüzelő, hogy azt kívántam, bárcsak lenne mégegy szájam, amivel működne párhuzamosan több csatornán, több különböző témakörben is a kommunikáció. Akkor még nem tudtam, hogy hasonló a metódussal teszik tönkre, vagy legalábbis elérhetetlenné egyes bankok, kormányzati szervek weboldalait. A metódust túlterheléses támadásnak hívják, csak ők velem ellentétben számbelileg többen és célirányosan játszanak. A beszélgetőtársam szerencséjére.

Néhány szórakozott pillanatomban elneveztem a körülöttem lévő élő, vagy élettelen dolgokat,a kávéfőzőtől a hajvágó készülékemen át, a sarokban a hálóját birkatürelemmel szövő pókig. Ez utóbbit például Lajosnak. Persze a nemét nem tudom, mert általánosban biológia feleléskor mindig inkább biztosra mentem és magoltam, mint hogy hülyeséget mondjak, aminek akár még egy gúnyos megjegyzésekkel megtűzdelt visszakézből pofon is lehetett volna a jutalma az egyes mellé. Amiben persze az a legrosszabb hogy egyszerre érezheted magad megverve, és megalázva. Szóval egy ilyen szórakozott pillanatomban, már nem tudom milyen indíttatásból elneveztem a bizsergő fülemet Gyulának. Végülis a szerveim is részét képezik az énnek, ezzel így vagyok teljes. Szóval igencsak zavart volna, ha, igaz akkor még leginkább anonim státuszban lévő, Gyulát,- és ezáltal engem is -, fültövön csapott volna egy tenyér, amit mondjuk Istvánnak, vagy Gizellának nevezhetett volna el a gazdája, ha fölérte volna ésszel hogy nevet ad a tenyereinek. Mert amit nevén nevezünk, afölött már valamiféle hatalmunk is van. Pont úgy mint amikor a kutyánkat a nevén szólítva utasítjuk rendre. Talán akkor könnyebb lett volna parancsolnia a tenyereinek, és nem üti meg a többi fület, ami lássuk be elég egyenlőtlen küzdelem volt a tenyerek ellen, elvégre mégiscsak fülekről van szó. Ez amolyan oroszlán – gazella dolog. A gazella sosem harapja meg az oroszlánt, nem teperi le a földre, és nem mereszti a fogát az oroszlán oldalába. Persze az is igaz, hogy soha nem is az oroszlánok futnak el a gazella elől emiatt. Tehát mindig az oroszlán privilégiuma dönteni a vacsoráról. Szemben velem, aki kénytelen beismerni, hogy nincs döntése afölött, hogy a fülének éppen van-e kedve viszketni, vagy nincs.

Szólj hozzá!

2012.03.25. 17:44 _fk

Fáziskésés v2: avagy a blog újrakezdés elfeledett művészete

Címkék: hírek intro

Már nem tudom mikor írtam ide érdemben utoljára, talán egy éve, de arra határozottan emlékszem hogy folytatást igértem. Aztán az igéretem olyan lett mint a király új ruhája. Be is tartottam, meg nem is. Megint írtam egy még meg nem jelent perzine-t. Valószínű a sors akarja úgy, hogy ne érjem el újra a szó szerint vett papírformát. Persze megmakacsolhatom magam, és csakazértis megcsinálom, legalább nyoma maradjon az elmúlt egy másfél évemnek, amikor nem egy hallucinogén gyomnövényről elnevezett kritikai blogba írogattam, - minő meglepetés -, leginkább kritikákat. Magával a formátummal persze pont ez a baj, mire összejönne egy adagnyira való, addigra kidobnám a csudába legalább a felét, aktualitás hiányában. Úgyhogy a következő papíros elhatározásig fáziskésés v2!

Szólj hozzá!

2011.04.17. 16:27 _fk

Brékó! Brékó! Csattanó Maszlag!

Címkék: csattanó maszlag

Így bő félévnyi szünet, egy sikeres diplomavédés, néhány koncert, egy rakás film és könyv után végre megint felveszem a fonalat, ahol szeptemberben sikerült letenni. Egyelőre most inkább az ajánlós/kritikás blogban, szóval:

http://csattanomaszlag.wordpress.com/

Szólj hozzá!

2010.10.27. 20:21 _fk

Új Spark lemez - kajabálás meg tök idétlen riffek

Címkék: ajánló egyéb 24420 tapes

Nehéz szülés volt. Nem megírni mert az csak úgy jött,de felvenni, kikeverni, vitatkozni rajta, meg aztán kiengedni a kezeink közül az már nem ment könnyen. Ráadásul még kész sincs, mert egy borítóval meg pár írott cédével még tartozunk.Bár az már amúgyis csak puszta formalitás.

 

Spark - Magnets and Lullabies EP (2010)

http://www.mediafire.com/?i0ctg2aaafjqw88

 

Spark - Self Titled EP (2009)

http://www.mediafire.com/?2nzd1jl2owj

 

Szerk: a legtalálóbb kritikát eddig az új lemezzel kapcsolatban ezek a kommentek között találtam.

Szólj hozzá!

2010.09.24. 11:34 _fk

#31644

Címkék: gondolatok

Mostanság ritkán vannak rémálmaim, legalábbis azért nem szoktam hetente egyszer izzadó homlokkal rettegve felriadni, hogy épp most lőttek agyon, hogy kihullik az összes hajam meg a fogaim, vagy hogy mindenhová követ egy gótikus kastély. De az élet ad is, nem csak elvesz. Így aztán a bizarr dolgokban van mégiscsak annyi fantázia, hogy utána elgondolkodhassak azon, hogy mégis mi a fenéért álmodom azt hogy a diplomavizsgámon vagyok, és a fejemben meg ki tudja honnan üvölt valami korai Thermals, ha emlékeim nem csalnak, akkor a No Culture Icons,de olyan elementáris hangerővel, hogy nem tudok beszélni mert nem hallom a saját gondolataimat sem. Mégis a legbizarrabb álmom az utóbbi időben az volt, hogy anyám beszállt gitározni a Something Against You-ba, és a valakivel  erről beszélgetünk részegen Szatymazon a búboskemence mellett. Aztán első dolgom volt egyet röhögni sajátmagamon meg az agyamon hogy ilyeneket fest elém, persze csak azután, hogy percekig kikerekedett szemmel néztem magam elé, hogy most mi a franc volt ez?!
Remélem azért az álomfejtés csak egy legalább annyira "elhiszem - nem hiszem" dolog mint a tenyérjóslás,- amit egy a kézre mért alapos ajtó rácsapás, vagy részegen széttört üvegpohár bármikor meg tud egy életre hamisítani -, különben attól tartok csúnyán elbuknék egy pszichológiai teszten.

Szólj hozzá!

2010.08.27. 23:05 _fk

Punk rock in the "wrong" hands

Címkék: egyéb gondolatok koncertélmények 24420

Tegnap megragadt a fejemben az a mondat, miszerint amire igazából nincs konkrét definíció, azt nem nagyon lehet elpusztítani sem.A punk pedig konkrétan ez a skatulya.És az elmúlt pár hétben többször is bebizonyosodott hogy ebben a skatulyában mennyire van hely mindenkinek, aki egy kicsit is hajlamos a sajátságos önkifejezési formákra. Egy közös pont van: a vér.
A vér pedig egy olyan dolog ami a punkhoz elengedhetetlen. A vér,a lüktetés, a sör, a kosz, a sebek, a zaj, a kis helyek, amik kevés, de sokkal többnek látszó embertömeget rejtenek, az a szabadságérzet, amire szerintem mindenki vágyna, ha nem kéne a hétköznapi kényelemből áldozni rá, amivel igazából nincs is baj.Ezekhez a bulikhoz (Vörös Áginak kösz a képeket!) mindig az adja a vonzerőt, a magával ragadó bájt,hogy igazából egy olyan közösség teszi ki a meleget szolgáltató nyájat, akik önmagukban valójában zsigerből írtóznának az egésztől, és a lehető legjobban zavarja őket bármilyen erőltetett közösködés. Itt pedig természetéből adódóan adja magát a dolog.Nem erőltetve, nem megjátszva, csak őszintén.
A koncert mint olyan már csak ürügy arra, hogy az ember eltölthessen itt egy estét, ezeknek az srácoknak, lányoknak a társaságában.Talán emiatt van az is, hogy azok akik nem élik ezt az egészet, nem értik, hogy miért jó 6-8 órát utazni, fizetni, azért hogy játszhass 20 percet, vadidegeneknek, nagyon messze a saját megszokott környezetedtől.Szavakkal le nem írható,el nem mondható.
Nem csak akkor jó egy koncert, ha olyan érzésed van, hogy bármi megtörténhet, hanem az az meg is történik.Vannak azok a helyzetek amik csak azért maradnak emlékezetesek mert, nem történik meg bármikor,hiába direkt akarjuk, hiába nagyon nem. Legyen ez egy viccből ledarált koncert,egy a tánctérre keveredett szülinapi torta, egy bal szem és egy tornacsuka látványos és fájdalmas találkozása,lerobbant autó vagy akár egy pár öltéssel összevart szemöldök.Persze, humoros volt bedagadt szemmel szóbelizni, ahogy gondolom hasonló lehetett bekötött fejjel áttekerni a szerb magyar határon.Ahogy valószínű hogy egy mosolyt csalhattunk annak a kaszárnyát őrző éjjeliőrnek is az arcára, akin a kórházat kerestük.A fene sem gondolta volna, hogy a sebészeten fogunk kikötni egy vérző fejű "kvázi" bunyeváccal, akinek a segítség helyett a sör szó jön állandóan a szájára.(Macinak kösz a sofőrködésért nélküle nem tudom mihez kezdtünk volna.)Persze vadnak, veszélyesnek tűnik külső szemmel, de csak szórakozni akartunk, úgy ahogy azt más rajtunk kívül nem teszi.Persze a vicc is csak addig vicces ameddig mind a ketten őszintén nevetnek.
Ahhoz képest, hogy jópár évvel ezelőtt azért még zavart, és tényleg szégyelltem magam, amikor tetőtől talpig koszosan utaztam haza, vagy sétáltam végig a városon.Szatymazról hazafelé buszból bámulva a házfalakat, mielőtt még teljesen el nem nyomott volna az álom, azon gondolkodtam, hogy most mennyire nem foglalkozom vele.Nem tudom, hogy ez a környezet hatása, vagy tényleg ennyire váltam "leszarommá".Vagy huszon-sok-éves korára az ember kötelességszerűen válik "disznóvá", vagy a közeg teszi, és a "piperepánk" csak az én tévképzetem, pedig már akkor sem zavart, ha egy bakancstalp nyomai látszódtak a kockás ingemen, vagy a nadrágomon. (piperepánk = amikor elmész egy koncertre, és aránylag tisztán meg is úszod, mondjuk sár, vér, szétlocsolt sörben fetrengés nélkül)
Nincs okom panaszra, mindig király bandákkal játszottunk,sőt megválogattuk, hogy kiket hívunk meg, és jól is van ez így. Valószínű, hogy könnyebb úgy szívvel lélekkel belenyomni nagyon sokat egy koncert megszervezésébe, ha a koncert személyes jelentősége túlmegy a "hé, van egy szabadnapunk, kéne egy állomás"-on. Ha van személyes kötődés, mindjárt minden könnyebben megy,legalábbis itt belül. És kevésbé gazdaságosan.Ha az embernek a szivéről van szó, ha teheti, nem veri a fogához a garast.Végtére is ha bulit szervez, a cél az hogy mindenki jól érezze magát.Így megy ez.Vagy legalábbis kellene.Ezért van az hogy a nyár végére a gatyám is odavan, de sebaj.Megérte, minden perc kárpótolt.
Hajnalban, mondhatani kalandos este után, koszosan, büdösen, fázva battyogtam zsebre dugott kézzel, a csöndes városban, a kivilágítatlan, üres utcákon, és gombnyomásra, mintha valaki végig figyelt volna,és szólt a többieknek rádión,a gyalogosoknak, az autósoknak,akik lesben vártak,hogy épp megérkeztem, mert az útkereszteződésben egyszerre nyolc tíz autót kellett végigvárnom. Akkor moccant meg bennem valami, amit talán még megmagyarázni sem tudok,de egy jóérzés töltött el, talán csak az hogy attól hogy valami nem látszik, még nem biztos hogy nincs.Vagy talán valamiféle jóleső elégtételt éreztem,már nem tudom.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása