fáziskésés

Rájöttem hogy valahogy irígylem a művészeti iskolákat érdemben elvégzetteket. Mondjuk nem a sznobságért, - elvontnak tünni minden hülye tud akinek van egy kis sütnivalója -, ahogy a bölcsészeket sem a tarisznya miatt, hanem egyszerűen azt, hogy másképp látják a világot.Szerintem. A minap megvettem a Magyar Szót, és a melléklet címlapjáról annak a srácnak az arca köszönt vissza, akinek a lakásában laktam, amikor elkezdtem a főiskolát. Aki abban az évben kezdett festeni az akadémián.

Elég sok kreativitás, tehetség szorult beléje, a plakátjaiért kapott is egy rakás díjat. Azóta csinált egy elektropop bandát a csajával.Végülis ő mindig is ilyen new wave arc volt,szóval  annyira nem lepett meg a dolog.Amire mindenesetre ki akarok lyukadni az az hogy mert az lenni, mert csinálni valami olyasmit, ami belülről, ösztönből jön.Ezer fokon égni, és ott kipróbálni magát, ahol csak kedve szottyan.Nagyon tudom tisztelni az ilyet.Valahol az egésznek ez kellene hogy legyen a lényege.A erőlködés meg amúgyis van olyan kurva és elárulja önmagát, főleg ha nem akarod.

Amikor az ember valamiben szabályrendszert keres, általában meg is találja azt.Még akkoris ha nincs. A kezdetek kezdetén egy idő után eléggé zavart a punkban a nihil.Az hogy NOFX a drogozási szokásokról énekel például, amiket nem nagyon tudok most se magaménak érezni, tizenévesen se tudtam.Valószínű ha akkoriban nem lelek rá a Minor Threat-re, hagyom is az egészet a picsába.

Amikor még a zenecserélgetés vont maga köré némi közösségi létet is, volt egy haver, akivel sok cuccot cserélgettünk, bár ő akkoriban jobban az Conflict-Crass-Dirt szentháromságban utazott,én meg annyira nem, így azért a mindkettőnket érdeklő keresztmetszet eléggé szűknek bizonyult, de azért létezett. A Minor Threat-tel való első találkozásomat például neki köszönhetem, aki a következő megjegyzést fűzte hozzájuk:
- Fasza hardcore banda, csak kár hogy krisnások.
Én pedig, mivel tudtam hogy ez a kombináció is létezik, lévén túl voltam már egy Shelter kazettán, így húztam a számat.Valamiért élt bennem az a képzet, hogy nem szabad hogy érdekeljen. Krishna hardcore-t hallgassanak krisnások, és benyomtam helyette az Age Of Quarrel-t valami másolt cd-n (gőzöm nem volt arról hogy János Jóskáék viszont tényleg azok).
Aztán beleolvastam a szövegekbe amik persze megcáfolták a haver állítását, és ami számomra fontosabb, megtaláltam azt amit addig kerestem a punkban,az értelmet.

Magaménak tudom érezni az Out of Step-pet úgy is hogy éppen sörözök.Mert annyira egyszerű az egész.Nem vedelek.Nem akarok berúgni tőle,csak éppen oldani a bennem lévő feszültséget, vagy azért mert jó érzés kiülni egy padra sörözni a haverjaimmal.vagy mert szeretem az ízét.Nincs ezen mit túlmagyarázni, logikai szabályrendszert felállítani, hogy mit lehet és mit nem.Akkor is így csinálnám, ha nem lett volna Minor Threat, vagy soha nem írja meg ezt az egészet, de jó érzés volt tudni, hogy ennek az egésznek van helye a punkban. Hogy nem csak én gondolom így.

Pont olyan ez is mint a Nazi Punks Fuck Off, ami akkor és ott más értelmet nyert, és teljesen mást tíz vagy húsz évvel később.Mert végülis mindent meg lehet magyarázni, úgy hogy igaznak tünjön.Ha most aktualizálni kéne,vagy MacKaye most írná az ominózus sorokat, valószínű az internetes fórumok és az azokon való fölösleges pofacsattogtatás szerepelnének a "szabályok" között.

Egy lemezajánlós blogot olvasgatva egy pillanatra elgondolkodtam, hogy átköltöztetem ezt az egész kócerájt egy blogspot alapú oldalra, amihez találtam nem webes bejegyzésszerkesztőt - ami vélhetőleg jobb, mint ez -, de aztán megtorpantam. Egyelőre új kinézet, csakis a szar időt ellensúlyozandó,aztán még meglátjuk.

Már egy ideje foglalkoztat az, hogy megint vissza kéne térnem a fanzine formához.Most lenne kedvem bajlódni vele.A lelkesedés ki is tartana legalább az első szembejövő nehézségig.Túl gyorsan elfogy a türelmem, ami a grafikai összeállítást illeti, és nagyon fenn tudok akadni ezeken a dolgokon.Mert ameddig megírni élmény, a szerkesztés az a pokol.Nekem legalábbis.
Valahogy úgy kéne megírni, mint azokat a közgazdaságtannal foglalkozó könyveket, amelyeket az ember sokkal jobban megért, ha nem vízszintesen hanem függőlegesen olvassa el.Legalább legyen benne annyi kamu, amennyi ezekben, ugyanis egy háromoldalas publikációért még nem jár a doktorátus.Bár ha Andy Warhol tudott forgatni egy bő ötórás filmet arról, hogy valaki alszik, talán mégse kivitelezhetetlen.Legfejjebb szar lesz.Mondjuk ez viszont benne van.

#2: Ja és szombattól nem kell Szerbiába útlevél az EU illempolgárainak.

Van az a vicc, hogy két dolgot utálok a legjobban a világon, a rasszizmust és a hollandokat.Ezen mondjuk amikor először hallottam jóízűen röhögtem.Pedig a Hollandiában, egész pontosan Amsterdam-ban a Funeral Oration tagjai 83-ban nagyon ráéreztek a dallamokra.Azokra, amelyek nyomán - persze a Hüsker Dü mellett -, később összeállt a Lifetime, vagy a Good Riddance,meg az amit most melodic hardcore-nak szokás aposztrofálni.És néha tényleg olyan mintha a Communion legalább 15 de legalábbis 10 évvel megelőzte volna a korát.Az egész valahogy szilaj, feszes és magával sodró.És nem szól valami jól, legalábbis a kortársaihoz képest,de a hangzás az amin én már régen túlléptem, akkor amikor igazán beütött nálam a Minor Threat. Amióta azonban inkább 80 és 85 közötti gyorsan játszó punkbandák lemezeit hallgatom, jobban értem a jelenlegi punkot, hogy mi miért van úgy ahogy, és mégis sokkal izgalmasabb a Q and Not U első lemeze, amit még arcpirulás nélkül is lehet szeretni, míg a Power-t hallgatva akaratlanul is előjön belőlem az hogy hegyescipős nőket,szintetikus drogokat,mikrofonhajat, diszkót, és Jamiroquai-t akarok.Pedig ha valamivel ki lehet kergetni a világból, az a funky.Amikor fehérek feketék akarnak lenni.Csak nem megy, és ítt elbukik a "mindenki egyforma" elmélete is.Mert a feketék érzik, amire a fehérek csak törekedni próbálnak.Pedig a Power is fasza lemez.És tényleg, ez még Ian MacKaye-nek is tetszik ha már kiadta.Amúgy örülök, hogy csak azután születtem, hogy feloszlott a Minor Threat,mert így aztán végképp semmi esélyem se volt arra hogy basszusgitározzak benne.Mert azért az mégcsak rendben hogy tisztelem a "nyakas ír" munkásságát, de valahogy úgy képzelem el,hogy ő nagyon jól tudta hogy mit akar csinálni, a többieknek pedig kiadta az ukázt.Nem tudnám elviselni, ha lenne belülről egy ilyen kreatív kontroll.Fölöslegesen frusztrálna.Meg hát, nem röhöghetnék azon az abszurd tényen, hogy az egyik legmeghatározóbb amerikai hardcorepunk együttes 7 évvel ezelőtti újjáalakulásának ürügye a hontalan macskák javára szánt pénzgyüjtés volt.Ginn, te fasz.
Másrészt viszont pont nem változott annyit a világ, hogy eltünjenek a helyüket nemtaláló frusztrált fiatalok, így aztán még mindig van értelme a punknak, és lehetnék akár még Cro-Mags pólós horogkeresztes kopasz is.Csak nem akarok az lenni.
Meg hát,ha félretesszük az ideológiákat, a rasszistáknak amúgy sincsenek jó zenekaraik.Nincs semmi ami eredeti lenne, minden összelopkodott,másolt és unalmas.Mert aki valóban hordozott némi értéket,ott is hamar kilógott a lóláb, hogy igazából nem azok, csak tömegeket akartak baszogatni, azzal hogy nem oszlatták el a róluk szóló találgatásokat. Már amennyire tömegek hallgathattak bármikor is Joy Division-t, vagy Death In June-t.
Itt helyben szervezik meg a nyáron az EMI tábort, úgyhogy lehet majd koccintani a Nagy-Magyarországra, meg fegyvert ragadni a Romantikus Erőszakkal, és visszafoglalni Újvidéket.Mondjuk annak mégiscsak jobban örülnék ha ehelyett lenne a szervezőknek tökük és mindenféle trinanoni romantizmus helyett tényleg a Death in June-t szerveznék le,lenne összefogó nemzeti ereje annak, hogy együtt rettegünk az erdőben, éjszaka, a Rose Clouds of Holocaust dallamaira.
Nekem is voltak hungarista haverjaim,akikkel éjszakákon át vitatkoztunk részegen ostobaságokról, de aztán ezek az emberek is felnőttek,velem együtt, és rájöttek hogy az egész valójában ostobaság.Nem kellett hozzá pofon, csak tapasztalatok.Ők már nem éljenszállasiznak, én meg nem ajánlom nekik a Bakunyin összest.Mert az Államiság és anarchia c. könyvét a harmadik oldalnál ásítva csuktam össze és előkerestem inkább az Alapítvány trilógiát.
És ezzel a táborral is voltaképpen csak az a bajom, hogy összecsőditik a csőcseléket, feltüzelik őket majd lelépnek, az ostor meg a mi hátunkon csattan.Az hogy oktatják a csemetéket kézművességre, meg a hagyományokra, az ellen semmi kivetnivalóm nincs.Nem vagyok már akkora pánk, hogy ezekre köpjek.Végülis ha Peter Steele megengedhette magának azt a luxust,hogy több évtizedes ateizmus után "öregkorára" higgyen Istenben,elég kis porszem vagyok én ahhoz, hogy megbocsátassék ez nekem.
Majd cserébe úgy lázadok a tábor ellen, hogy azon a három napon a Big Takeover-t fogom fütyörészni egész este.Máshol.Ha el nem felejtem.

A From The Depths is kipipázva. Azt már tudom hogy nem már nem leszek metálos, talán majd csak a következő életemben, de a Catharsis elég nagy hatással volt rám. Pedig rajtuk mégcsak nevetni se lehet. Vagy legalábbis nem illik. De a Catharsis volt annyira punk mint amennyire az Earth Crisis nem.Talán pont ezért volt izgalmas, kifordított Tragedy. Sőt a Requiem talán a legizgalmasabb módon vitte tovább az összes társa közül a Tragedy-féle vonalat.

Amikor először meghallottam a Let The Black Flag Fly-t, egy pillanatra nagyon örültem, majd az énekesnő hangját hallva, legalább annyira utálkoztam.A legtalálóbb leírás tényleg az amit ma délelőtt olvastam, hogy olyan mintha Bangó Margit beszállt volna a Tragedybe. Vagy mintha a Catharsis a Hair c. film betétdalait játszaná.Az ének egyébként megszokható ha az ember félreteszi az elvárásait,sőt megkockáztatom, nekem pont amiatt tetszik. Ha valamit szeretek ezekben a Crimethinc közeli zenekarokban, az az hogy nem a kitaposott ösvényen sétálnak.A változatosság pedig gyönyörködtet ugyebár.

Még tavaly kikötöttem, hogy őket látni akarom, ha jönnek valahova a közelbe.

Egy belgrádi meghívást már sikeresen elszúrtunk azzal hogy elfelejtettünk válaszolni hogy szivesen mennénk,így a második alkalmat már nem akartuk, amikor meghívtak bennünket. Észak vajdaságiként Belgrádban játszani hatalmas élmény.

Időközben úgy alakult hogy csatlakozott hozzánk az “gyorsgyorsgyors” Nemanja is, aki még úgy is szórakoztató, hogy hadar, és többször csak sejtéseim vannak arról hogy mit akar mondani.

Belgrád gyönyörű, “nők minden színben,stílusban és méretben”.

Valószínű másmilyen megitéléssel vagyok azok a zenekarok iránt, akiket ritkán láthatok, meg azokat akiket szinte havonta.

Nem sok hardcorepunk bandát tudok, ahol csaj a dobos, de olyat amiben jól, és energikusan dobol, olyat szerintem nem is.Talán a Beyond Pink lehetne az ellenpélda, de tényleg ritkaságszámba megy.A Path of Decay nagyon jó, ötletes gitártémák,táncolós, de feszes dob, a dobos leányzó csinos, és a feszes közép miatt nem tűnik gyengének a játéka sem. Eléggé húz a Masshysteri-re, de lehet hogy csak az énekes pólója mondatja ezt velem.Cserébe kibaszott hangos, még kombókról is. Sose csináltam ilyet, koncerten de most papírzsebkendőt tömtem a fülembe.Az egészről utólag egy állandóan kavargó katyvasz jut eszembe ami szétfolyik éa padlón, és egészen betelíti a pincét, a húsz centi magas szinpadot, amire épp felfér a dob meg a ládák, és a gitárosok pedálgyújteménye.

A Katma egy újkeletű zenekar, két énekesnővel felvértezve, a demójukban nagyon beleszerettem.Energikus, eléggé hisztis és idegesítő, ahhoz hogy akár még feminista szövegeket is oda tudjak képzelni az elkiabált, a lemezről nem érthető sorok közé. A koncert ugyanezek a dolgok jöttek, csak épp nem voltam olyan hangulatban, hogy ez tetsszen is.Az énekescsajok meg passzívak voltak, vagyis a mozgás kimerült az egyhelyben menetelésben.Mentségükre legyen mondva,a tagokon látszott hogy nagyon élvezik.

A négy nap után a koncert csuklóból ment,még akkor is ha volt pár napunk pihenni, és eddig az első alkalom amióta játsszuk, hogy valaki felismerte a RKL feldolgozásunkat, (ami persze minket minősít).Mondjuk az összehazudozott szólómat már nem mertem eljátszani.

Valaki koncert után odajött, hogy mi vagyunk a legjobb zenekar Szerbiában, amit ebből a közegből kritikaként megkapni még akkor is hízelgő, ha tudom, hogy ez merő túlzás és semmi alapja sincs.

A From The Depths-től egy valamit nem kaptam meg,azok közül amit vártam. A katarzist.De ez nem is rajtuk múlt.Ezt leszámítva egy remek koncertet adtak, annyi energiával, hogy ha valahogy azt a feszültséget meg lehetne lovagolni, elvitte volna a klub teljes energiafogyasztását a hátán.Brian egy inspiráló frontember, még akkor is, ha nem feltétlenül értek egyet mindenben az elhangzottakkal kapcsolatban, egyszerűen azért mert mások a tapasztalataim. És végre nem az volt az érzésem hogy kurva állam, meg közigazgatás, és most nagyon haragosnak és kiábrándultnak kell éreznem magam, hanem erővel telinek.készen állva a változásra.

Amikor két és fél óra kocsikázás után hat körül már nem annyira álmosan kikászálódtam a kocsiból kezemben cuccaimmal, már akkor reggel sem hittem el hogy megvolt ez is.