fáziskésés

Az életem harmadát a buszon töltöttem.Vagy legalábbis ebben az időszakban gyakrabban vettem igénybe a tömegközlekedést ugyanazon a negyvenkét kilóméteren, mint előtte, vagy mint amennyire igényeim ezt diktálták volna nekem.Vártam már sokat buszokra, sőt egyszer vártam úgy két órát, hogy utána mégsem szálltam fel rá, helyette inkább elmentem a menetközben ledumált randira.

Mivel a táj újító ereje gyakorlatilag hetek alatt kimerül, az ember igyekszik új elfoglaltságokat keresni magának, a távolbameredés unalmassága helyett.Tényleg sok mindent csináltam már buszon, ettem, ittam, aludtam, énekeltem hol józanon, hol részegen, hányni mondjuk nem hánytam, de egyszer a mellettem ülő faszi, - aki valószínű a kocsmából mehetett dolgozni –, igen, és ezt reggel hat után tíz perccel nem tudom elég jól lekezelni, bár ebből a szituációból akármit csinálok, nem én vagyok az aki hülyén fog kijönni.

Nevettem,és örültem hogy a haver fogott nekem egy helyet, mert tíz perc múlva már állóhely sem volt, én pedig ültem egész végig. Öt ülést osztottunk heten.Akkor annyit nevettem, mint akkoriban szerintem ritkán.Már fájt a hasam tőle.

Szóval éreztem magam jól is, meg rosszul is.Mert az nem jó, amikor két és fél órája utazol, és azt érzed, hogy nem birod ki még tíz percig, gyöngyözik a homlokod,izzad a tenyered, és végső megoldásként a szemeddel lopva keresel egy üres, vagy félig teli ásványvizes üveget, amibe belehugyozhatnál.

Ilyen tőlem elrabolt egy órákat próbáltam visszalopni magamnak azzal, hogy fejben, esetleg elhagyott cetlikre jegyzeteltem az ötleteimet a fanzine-emhez, vagy csak három albumot vittem magammal, amiket ki tudtam vesézni, így riadtam fel egyszer hazafelé a Majority Rule egyik elszállós része után az ordibálásra például. Az mondjuk eléggé velőtrázó volt, még akkoris ha a nap szinte beragyogta a buszt.

A legjobb barátságaim, persze nem minden esetben a legszorosabbak, általában az ilyen ingázós negyven kilóméterekhez köthetőek.Tudod mint az amerikai katonák Vietnamban.Egymásra voltunk utalva.Ahogy a felszállásnál meg kellett vívni a mindennapi harcot a helyekért, mert az öregek, korukat meghazudtolva, harminc évnyi rutinnal a hátuk mögött, olyan szinten tudtak tolakodni, egyeseknek a mai napig lenyomok egy gondolatbeli respektet ha látom.Akkoriban persze teljes megvetéssel gondoltam rájuk emiatt.Az elején persze sosem volt ülőhelyünk,aztán később összedolgoztunk.Mint a piaci zsebesek.Azt például továbbra is valami megmagyarázhatatlan tényként kezelem, hogy volt egy időszak amikor elég véletlenszerűen válogattam meg a járatokat délelőtt, délután is, és volt egy valamikor-modell-lehetett-de-nem-vette-észre-hogy-nem-húszéves-és-így-nagyon-mesterségesen-jó negyvenes nő, aki mindig azzal a busszal ment amivel én.

Ocsúdtam fel arra Újvidék felé a buszon, kissrácként egy kiránduláson, hogy az Adidas csukám talpa lassan de biztosan atomjaira hullik szét, és a nap végén ledobtam a Péterváradi várról az egészet.És egy kicsit sajnáltam.

Egy pillanatra még örökre szerelmes is lettem egy lányba a buszon.Ugyanazt a járatot vártuk ami elég sokat késett, és beszélgetni kezdtünk,és közben eltökéltem hogy megpróbálom megszeretni a Morcheeba-t is, mert neki az a kedvence, ő pedig talán a Bad Brains-t is megszerette volna, ha csinálok neki egy válogatást. És akkor végérvényesen bele is zúgok.Végigdumáltuk az utat, filmekről,könyvekről, tervekről, az életről, zenéről,kicsit talán meg is részegített a beszélgetés,- mert meg tud, csak jókor és jó személyjel kell elég fáradtan, és önfeledten dumálni -, de amikor leszálltunk, valahogy úgy alakult hogy ő balra, én meg jobbra indultunk tovább.Ki ki a sajátjához. Azóta nem láttam, pedig sokáig vártam még ugyanazt a járatot, míg tavaly tavasszal végleg meg nem szünt.

A hazafelé féluton kapott füstmérgezés már messze nem ennyire kellemes élmény.Ha a részegségtől beszédesebb leszek, akkor ez már az a szakasza amikor, átestem a buli túlsó felére, hazafelé tántorgok,egy ágyért és egy vödörért könyörgök, amibe hányhatok.Fekve.Volt ilyen is.

Egy haverom módszeresen lopott. Egy egész garnitúra ülésekről lecsavarozott fogantyúja lapul szerintem még most is a szekrényének az alsó fiókjában porosodik, de a Prevoz Dece (járat gyerekeknek, szabad fordításban) felíratú táblából készült hólapátot szerintem még ma is büszkén mutogatja.Egy időben csavarhúzóval járt suliba. Akkor még nem tudtuk miért,aztán rájöttünk.Hát ezért.

A címként szolgáló mondat tökéletesen leírta a helyzetet. Szerintem féltek.Mi meg röhögtünk rajtuk.

http://www.mediafire.com/?tnvijinzzju

Van egy visszatérő álmom. Ülünk egy véletlenszerű helyen, egy véletlenszerű szituációban, és régi haverokkal beszélgetünk.Felhőtlenül, pont úgy mint akkor amikor napi kapcsolatban voltunk.Jó érzés őket újra "látni", holott valójában fogalmam sincs, mi zajlik velük, megváltozott-e az életük a legutolsó találkozásunk óta.

Valahogy az ünnepek mindig kihozzák belőlem az állatot. Nem tudom miért várok ettől az egésztől többet, mint ami, talán a reklámszakembereknek mégiscsak van hatalmuk felettem, és elkap a karácsonyi hév.Nem is az ajándékvásárlás, hanem inkább a család, és a közeli barátaim mellett töltött idő tartalmassá tétele. És a családi valahogy sose jön össze úgy igazán, olyannak amilyennek szeretném.És ilyenkor hajlamos vagyok rohadtul magányosnak érezni magam.Mintha tégláról téglára építenék közénk azt a bizonyos falat, minden egyes "most veletek akarok lenni" ünneppel.

Szóval itt van a Karácsony, egyszer már összejött az én életem Édes Novembere, fene tudja, lehet hogy lesz belőle egy Darjeeling Limited is.Szóval elhatároztam hogy írok az egyik ilyen régi barátomnak, aki valamilyen ismeretlen oknál fogva húsvéti üdvözleteket küld, viszont az email-jeimre baszott se válaszolni már vagy öt éve.

Úgy volt hogy lesz osztálytalálkozóm az idén, de végül a járvány miatt beiktattak egy gyülekezési tilalmat, így majd csak a tavasszal húzhatok egy kaján vigyort az arcomra az azóta már két gyermekes anyukákká "cseperedett" osztálytársnőimet látva.Legalább egy hétig az járt a fejemben, hogy mégis mit fogok mondani, hogy mi történt velem az elmúlt tíz évben... mert hát egy "á semmi különös" elsütésével most nem úszom meg.

Ugyanezen gondolkodtam miközben lelkesen fogalmazgattam azt a pársoros üzenetet, amire választ reméltem a valamikori szobatársamtól.Mit lehet írni egy ilyen levélben? Nem vagyok nős, nincs még diplomám, nincs munkám se,de van szakállam, meg egy gitárom amihez tartozik egy zenekar, és van egy basszusgitárom amihez tartozott egy másik valamikor, volt egy édes Novemberem, ami valójában Január,és ezt két évem bánja... (bánja a fene, mert jó volt, csak nem működött)

Elment az üzenet, én pedig koncertezni, és teljesen ki is ment az egész a fejemből.Lehet hogy az "én letudtam a részem" jelzés kapcsolt be, nem tudom.És volt válasz is, bár kicsit megkésve, és nem olyan mint amilyet vártam, dehát most ez van, ennyire futotta.Sőt igazából én még ennyire rideg levelet nem kaptam. Lehetséges persze, hogy ő ezt nem annak szánta, ettől még megölte az érdeklődést bennem.És számomra ez azért furcsa, mert valamikor tűzbe tettem volna érte is a kezem.Így megy ez.

És olyan szivesen elsütnék most valami kapcsolódó viccet a végére,hogy ne legyen ennyire mélabús de nem jut eszembe semmi.

Szerkesztés: Átolvasva ezt újra, örömmel konstatálom hogy már nyugott szívvel csatlakozhatnék a hippi mozgalomhoz, ha nem utálnám annyira a batikolt pólót.

Hát, kétlem hogy már nagy dolgok történhetnének az idén, de ha mégis, azt vagy a jövő év számlájára írom, vagy ha nem tudom addig magamban tartani, kiposztolom mellékletként.Szóval álljon itt az én Top akármennyim, mivel először arra gondoltam hogy kábé öt olyan lemezt hallottam idén, amin a 2009-es keltezés szerepel, nem lesz valami nehéz egy csúcs ötös összeállítása.Miközben elkezdtem összeírogatni, rájöttem hogy ez koránt sincs így, a Hex Dispenserst pedig amúgyis vétek lenne kihagyni.

Felvételezni kurvajó érzés és tapasztalat.Pláne úgy hogy a tervezett februárból április vége, az egész napos felvételezésből kábé 5 óra lett, meg közel négyszáz kilóméter utazgatás, két részletben.Este már nem volt kedvünk átmenni az Avans Prohtev reunionra, amit kicsit sajnálok, a környék legjobb hardcore zenekara voltak.

A Deny Everything továbbra sem tetszik, talán azért mert,ahogy Hofi is mondta "a krumplileves legyen krumplileves", ha Kid Dynamite-ot akarok hallgatni, akkor a self titleddel próbálkozom, semmiképp sem a Fire At Will-el.De mindez persze nem számít,mert nyílván nem nekem akarnak szólni, és a koncertjük abszolút meggyőző volt.Második koncertként pedig elutazni kétszáz kilómétert meglehetősen mókás dolog,és a koncert is fasza volt.Ugyanezzel az elánnal, egy elhagyott pergővel, és huszonnégyórával később pedig itthon "szarunk rátok" koncertet adni egy vegyes buliban.Az átlag nem nagyon tudott mit kezdeni a zenénkkel.Van ez így.

A Wipers tényleg annyira jó, mint ahányan hivatkoznak rá? Mert a Hex Dispensers lemeze az, sőt nálam az év lemeze talán.Tényleg van egy adagnyi Ramones/Misfits áthallás, de a Ramones-szal engem amúgyis kilóra meg lehet venni.A Doomsday Romantic olyan, mintha tupírozott hajú Elvis rajongó énekescsajok nyomnák benne, akik titokban a farkasembernek szurkolnak.

Megfogadtam hogy ameddig élek, egyszer látni fogok egy Morrissey koncertet.Aztán idén olvastam valahol, hogy Moz tervezi a visszavonulást (amit egy szinpadon történő összeeséssel alá is támasztott), de ha esetleg így is történne mondhatni hogy a csúcson hagyja abba. Vagyis ez talán mégis túlzás, de nem hagyja ömagát lejárató lemezek tömkelegét maga mögött.Az Years of Refusal első száma egyébként is több mint vagány.
Azt viszont továbbra sem szeretem ha kapásból nem tudom eldönteni hogy négy gitárt hallok egyidőben négy különböző dallamot játszani, vagy csak kettőt.Ettől még a Kidcrash király csak szokni kell az okos riffeket,a Fy Fan viszont jó paraszt. Csak miattuk akartam csinálni egy válogatást, csak olyan zenekarokkal amelyeknek nem értem a szövegét, bónuszban egy Bad Religion számmal valahonnan a kilencvenes évek derekáról, de végül nem csináltam meg.

Majdnem játszottunk a Witch Hunt-tal, és majdnem összejöttem az énekescsajjal is.Az egyikünk akarta, de mivel őket nem engedték át sem a makedón sem a bolgár határon, így ennek a kapcsolatnak úgylátszik ennyit szánt a sors.

Jó dolognak tartom azt hogy bandák inkább fasza EP-ket hoznak ki, szar nagylemezek helyett, és a Paint It Black - Amnesia egy tank, a Bane nekem talán egy kicsit közepes, önmagukhoz mérten legalábbis.
Azt is támogatom hogy foglalkozzanak politikával zenekarok,a Hiteljugend, aki számomra az idei év egyik meglepetése, például ilyen. Aki EUschwitz címmel ír számot, szerintem nem hibázhat.De ha valaki kétezerkilencben a társadalmi igazságokról, állati jogokról ír számot, hát szive joga.De nem hallgatom meg.Az egy dolog hogy lerágott csont, de valahogy úgy érzem,mintha a világ valóban komótosan de tényleg elhúzott volna a punk mellől.Legalábbis ez a fajta punk mellől.De mondjuk azt sem tudom hitelesnek vélni, ha valaki a saját maga által elbaszott élete felett kesereg.Szerencsére az Another Way lemeze nem ilyen, és gondolom Christiannak is néha elege van a PMA-ból, meg azért legyünk őszinték, a Death is not Glamorous is túl van azon a szakaszon amikor még forró kávé. Na de a Problems? az most bőven kimeríti a forró kávé fogalmát.Vagy a Rákosi ami egy hardcorepunk (jó értelemben vett) kabaré , a maga groteszk módján.Igaz egy ilyen sztorim nekem is van, talán majd elsütöm valamikor.
Ninpulators, hogy is volt az a mondat a szólózó punk gitárosok tőből való levágásával kapcsolatban?

Elsütöttünk egy viccet,egy válogatás kedvéért. Mondjuk azt továbbra sem értem, hogyha annyira vallásellenes mindenki, akkor miért van karácsonyi válogatás, meg "nagy karácsonyi punkünnep" meg faszom.Az igazi ateista a zuhanó gépen sem imádkozik.A többi képmutató szarházi!Slussz passz!

Hát nem a német a zene nyelve az biztos, és a BHF sem lesz a kedvenc zenekarom, de jó volt vadidegenekkel marháskodni a Tiszaparton,este pedig tizenkét percig meghalni minden pillanatban.Ha létezne időugrás, Tapolcára is tuti visszaugranék.

Idén sem láttam az Ana Nevert,a VHK-t,a Slayer-t vagy a Trial-t, de láttam a Unison-t, jövőre pedig tuti megnézem a The Prids-t, és a From The Depths-t ha jönnek Európába,és egy pár lépéssel közelebb kerültem ahhoz a bizonyos nagybetűs, elhízott,vastagtokás élethez.Azt hiszem megkeresem Jarmusch összes, Woody Allen összes jobb filmjét.

Minden hangja felér egy a fejemhez mért precíz kalapácsütéssel.

Azért azt nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy melyik diktátorról húztak le több bőrt, de az szinte biztos hogy Hitler magasan ott van a lista legelején, hacsak nem ő vezeti azt. És hogy ez a bőrlenyúzás mennyire nyereséges, ezt bizonyítja az a rakás dokumentumfilm és könyv ami Hitlerrel foglalkozik.Már csak az a kérdés hogy minek?
A válasz rövid, de mégis velős. Azért hogy legyen min kialvatlanul és kábán röhögnünk vasárnap délelőtt  egy könyvesbolt kirakata előtt Tapolcán, közel nyolc óra utazás, egy koncert, pár óra alvás után, és egy szűkreszabott, de mégis finoman szólva személyiségtükröző reggeli előtt.

A szombatot úgy vártam már mint a megváltást, ha nem jobban.Pár hete, az egyik banda, akivel osztjuk a próbatermünket, indultak fellépni, pakolászás, szervezkedés, adrenalin.Ritkán fellépő zenekaroknál az ismerős izgalom.Irigyeltem őket.Nem is kicsit.

"A késve indulásoknak is megvan a maguk varázsa" mottót szem előtt tartva a rövidebb utat választottuk.Gondoltuk mi."Ma szar napom van, és különben se vagytok szimpatikusak", gondolta a vámos, aki amúgyis élet és halál ura.Azt értem hogy miért van szükség határokra, avagy "fákk határz", ahogy ezt egy egyébként angolul kifogástalanul beszélő jóbarátom mondta, jópár sör után, dühösen, és halálkomolyan.Azt azonban nem, hogy miért kell egy vámosnak felsőbbrendűségi komplexusban szenvednie?!
Durva lehetett 92-ben bejárni Kelet Európát, úttalan utakon, ismeretlen helyeken.Gondolom a Fugazinak is csak egy térképre futotta.Nekünk ennél jóval többre. Térképre, sötétre, és ködre.Így nem volt nehéz többször is pont a rossz irányba fordulni.
Nem tettünk ki szalagot az autóra,egyébként is minek táraznám be a világ rockzenéjét jelentősen meghatározó zenekarok diszkográfiáit, ha valójában a Danubius töltené ki mindennapjaimat. A Neoból is csak az az sms üzenet maradt meg amiben Sándor üzeni Erzsinek hogy "még nincs vége".Gondolom biztosan valami őszinte vallomás lehetett, néhány sör, és jópár elcsattant pofon után.És ez milyen morbid már?!

A célhoz érve ,hát nyílvánvalóvá vált, hogy miért nem kívánatos a dohányzás a koncerthelyként szolgáló klubban.A válasz a klub faszerkezete mellett, akár a Mol benzinkút közelsége is lehetne, ami egy esetleges tűz esetén biztosítaná, hogy a porig égő klubból biztonságosan kimenekülők se ússzák meg élve.Szimpatikus hely, csak kicsit szűkös a lépcső lefelé.Ráijesztek a pincérnőre, azzal hogy Staropramen sört kérek, ki tudja milyen megfontolásból, végül kiegyezünk egy Soproniban. Pedig általában Ászokat iszom, amiért a nyáron Szegeden nagyon csúnyán ki is lettünk röhögve.Olyan kaján, gúnyos vigyort még én életemben nem láttam, mint akkor Colos arcán.Aztán persze fel lettünk világosítva a sörmaffia ténykedéseiről, és mindenezek után a Garaboncziásra büszkén tekinthettem úgy, mint az igazság megmaradt utolsó - azóta már a Borsodi által porig rombolt - védőbástyára.

Elég tisztességesen lekéstük a Plan Beer-t, ennél tisztességesebben csak pár éve az Another Way-t sikerült, meg majdnem a Let's Grow-t.Ütnek a koncertek,egyedül az Iszonyat nem az én világom, és a Rivers Run Dryból a széles terpeszeken túl nem maradt meg semmi,remek a kaja, és részeg a szállásadónk, és horkol, - ezt páran nehezményezik is később  -.Az Another Way előtt emelem kalapom, a 12 órás út után, utolsóként számomra az este legjobb koncertjét adták.
A Belga legalább annyira fárasztó, mint amennyire aranyos. Nem értem mit esznek rajta,még akkor is ha poén.Szerencsére a Lifetime és a reggelre a város köré varázsolt dombok, erdők viszont nagyon adták az utazós hangulatot, a következő hat órára, miután sikerült megfejteni az "ezek hogy a picsába kerültek ide" kérdést.