fáziskésés

Miközben fogalmazgatom az elmúlt két hét számomra fontos történéseit, szép csendben eljött az amit mindekni várt már, de két hónappal ezelőttig senki se számított rá.Mától szabad a határ, nem kell vízum Európába.Az egyik szemem sír, a másik nevet.Mert ebben van némi igazság.

Pár nappal ezelőtt a poszt címével azonos című cikket a vízummentességről. És válaszként akaratlanul is az jutott eszembe, hogy miért, hatost dobott?

Van az úgy hogy minden faszán alakul csak éppen fordítva. Mert hát az ugye normális, hogy elmész egy buliba, megiszol pár sört és végiughányod a hazautat. Van ez így, néha megesik.

Az viszont már jóval ritkábban,hogy  már odafelé mélyen magamba meredek és ki tudja milyen számomra ismeretlen okból (mert hogy nem ittam alkoholt), kavarog a gyomrom, amiből később az következik hogy felkerül még egy pipa a környező településeken való ökrődve hányás listámra, Újvidék neve mellé.
Mindig is tudtam irigyelni azokat, akik képesek, egy kiadós rókázás,és egy fél óra alvás után tovább inni. Én már az elsőnél meghalok.Mind szószerint, mind képletesen értve. És a színjózan taccsban (mint jelen esetben) az a legrosszabb, hogy az összes vele járó kínt is végigélem. Részegen meg csak úgy jön.

Akármilyen hihetetlen számomra, de kezdek végérvényesen felnőni, és ezt nem csak azon veszem észre, hogy egyre kevesebb a részeg óráim száma éves lebontásban. Inkább csak érzem hogy változtam, de nem tudnék rámutatni konkrét dolgokra.

Mint ahogyan a Fugazi diszkográfia kábé életem végéig tartogat számomra újat, valahogy talán most kéne meghúzni azt a vonalat, ami alá azt írhatnám én is hogy "szép volt jó volt köszönöm ennyi".De most komolyan?! Király a Government Warning tényleg, de kétezerkilencben a retró jobbfajta nyúlásával lehet csak célt érni? Sovány vigasz.

Az újvidéki emléklenyomatomat követő koncert viszont remek volt. A Reflections of Internal Rain-nel, (tényleg, felvilágosítana valaki, hogy mit takar ez a név?), az a baj, hogy tökjó számokat írnak,fülbemászó dallamokkal, csak az összes hasonló.Tudom, a Ramones is pont ugyanezt csinálta csak nem 60 percen hanem 25 éven keresztül,de akkoris.Sok volt, Baywatch intro ide, vagy oda.A Unison meg tán egy kicsit kevés is, de a Restoration-t szerintem mindenkinek élőben kell hallania.Legalább egyszer, nincs mese.

Nem szeretek úgy beszélgetni valakivel, hogy közben a térdemet bámulom (hogy ne az utat nézzem,mert megint rámjött a taccsolhatnék),de aztán hazafelé ez történt, miután elaludtam a Kill 'em all taktusaira, és újra felébredtem valahol félúton.

- Te tudtad, hogy a Cardiganst 2 metálos alapította?
- Nem, de egyébként is, azok kik?
- Vágod a Rómeó és Júliát, nem? Amiben DiCaprio az egyik... Na annak a főcímézenéjétt ők írták, szóval sejtheted.
- Mégis hogy jön ez most ide? Ha hánynod kell, szólj és megállok inkább, de hallgass.Fáradt vagyok most ehhez.
- Biztos koncerten ötölhetett fel bennük, hogy kéne csinálni valamit ami nem olyan mint a Black Sabbath. Csak mert előtte valami tribute bandájuk volt.
- Igen, és?
- Hát csak sose gondolkodtál azon, hogy el kéne kalandozni, mármint ami a zenei "pályafutásunkat" illeti? Hogy mégis, milyen célt tűzhetnénk ki magunk elé?
- Kezdetnek megtanulhatnál gitározni.De tényleg.
- Ne bassz már fel, az a kisérletezés halála.Meg amúgyis ismered a mondást: "A metál gitáros nagyon tud, de minek?"
- Azért ez nem így van.
- De per pillanat lényegtelen. Mégis, milyen hosszútávú célt tudnánk kitűzni magunknak? Oké, elmegyünk egy turnéra. És aztán? Meg kéne írni a saját Zen Arcade-ünket, szerintem, és feloszlani a picsába, és különben is állj meg itt, hánynom kell.
- Ha egy csepp is az autóra kerül, megöllek.
- Amilyen szarul érzem magam, talán még is szivességet tennél vele.

Akár lezajlódhatott volna ez a párbeszéd is, de nem így történt. A Metallicáról beszélgettünk, életemben talán harmadszor is elismertem az érdemeiket, holott a tagok közül aki szimpatikus volt, az vagy kilépett, vagy meghalt.

Tizenévesen azért izgalmas lett volna thrashmetálosnak lenni, csak valahogy ha meghallom a Kreator nevét, mindig az a faszi jut eszembe, akit valamelyik Nyári Ifjúsági játékokon láttam. Részegen feküdt a földön, bőrkabát, Kreator felvarró meg amit akarsz,szóval  teljes harci dísz,mindeközben szikrázó napsütés, mondhatnám  azt is hogy gatyarohasztó meleg van.Szóval volt benne fenyegetés.És különben is ezzel a pofával nem éreznem magam hitelesnek bőrnadrágban,farmermellényben, töltényövvel, hosszúszárú Puma cipőben.Ugyanezért nem élem a Madballt. Én az utcán sétálni szeretek, nem pedig ott élni.

Néha nagyon a picsába tudom már kívánni az egészet.És ezt legalább annyira szarul esik érezni, vagy leírni, mint amikor átkarolod a vécét, és árad az arcodba a Domestos  kellemesnek nem mondható szaga. Tényleg van ilyen, és harminc éves korom előtt én is kinövöm a punkot?

"Borzasztó dolog a faji előítélet, Yossarian. Tényleg az. Borzasztó dolog, hogy becsületes, hű indiánokkal úgy bánnak, mint holmi niggerekkel, bibsikkel vagy koszos digókkal."

Néhány dologra rájöttem a hétvégén.Az egyik mindenképpen az, hogy egy adott helyzetből muszáj kihozni a maximumot.Csak akkor van értelme csinálni. Még akkoris ha a lehetőségek nem túl rózsásak.
A második megállapításom pedig történetesen az hogy a bürökratáknak a lámpavason a helye. De ez már más lapra tartozik.

Volt ez a koncert, amin lehetőségünk nyílt játszani, és amit már szinte gyermeki izgalommal vártunk, és elég nagy pofáraesés volt amikor azzal fogadtak hogy az amerikaiakat nem engedték át két határon sem. És ez kb annyit jelentett hogy baszhattuk a gitárfejeinket, nincs sem láda amire ráköthetnénk, sem dob ami szolgáltatná a tu-tatta tu-tatta alapot.Ebből az alaphelyzetből azért csodát tenni elég nehéz.Nem lesz koncert,de legalább kaptunk valami kaját, beszélgettünk. Kellemesen telt az este, mint valami olcsó házibuliban, ahol valaki csak a crustcore és anarchopunk válogatáslemezeit tartalmazó mappát húzta be a lejátszóba.

Nem tagadom jó lett volna egy nagyot húzni a pálinkásüvegből.Sőt többet is.Még akkoris ha annak is megvan a maga hangulata, hogy az udvaron ücsörögtünk, és kiveséztük a Dischordot, a veganokat,a Q and Not U-t meg a Hot Snakest, a határátlépős helyzetet, meg úgy egyáltalán azt hogy hova tovább ha egyszer szögre akasztjuk a zajos gitártémákat.És egyszer csak ki tudja honnan valaki szerezett egy dobot.

Minden helynek megvan a maga aurája, volt már olyan kocsma, amitől már akkor elfogott a hányinger ahogy beléptük az ajtón.Szórólapozni akartunk,ami végül abban merült ki, hogy ledobtunknéhányat az egyik asztalra, és már húztunk is. A kurvasötét volt az egész, a terem közepén egy bábú lógott le, felakasztva, miközben a tévéből remekbeszabott deathmetal klippek sorjáztak.De persze volt olyan is aminek szivesen választottam a padlóját alvóhelyül kábé egy sikertlen fizikavizsga, 500 km utazás,és pár sör utan.A Panta Rhei valahol a kettő között van, szinte bele van ivódva a kilencvenes évek minden szépsége, és átka a falakba, számomra egyáltalán nem nyomasztó a robosztus, sötét, kicsit középkori templomra emlékeztető épület, viszont nincs az pénz amiért ennek a padlóját választanám fekhelyül.

Felpakoltunk a színpadra, basszus a kombóból, gitárzajok a a gitárfejen keresztül a keverőből, mikrofon gain potmétere háromnegyedig csavarva. A próbán megdumáltuk, hogy a pihenések köüzött is zajolunk valamit, hogy ne legyen az a bizonyos kínos csend. Bár lett volna, a mikrofon alapesetben úgy gerjedt, mintha ezer szellem vísítana egyszerre a fejemben. Pár perc után, kábé tűszúrás volt az agyamba minden egyes hang.Tényleg nem lenne hülyeség használni a füldugókat néha.

A románok koncertje fasza volt,itthon ritkán hallgatnám,de így koncertren bejött,Mondjuk azon komolyan elgondolkodtam hogy mennyivel poénosabb régi konzoljátékokról, sörről, b-kategóriás horrorfilmekről vagy épp a  töltényövről thrash metál himnuszokat írni, lásd Gama Bomb, amit nem tudok végighallgatni röhögés nélkül (jó értelemben véve persze), mint arról hogy ki kivel és mit csinál a saját hálószobájában,ami már csak azért kényes téma, mert elég nehéz nem elcsépelt szöveget írni.Akkor azonban hangosan felröhögök ha a Circle Jerks - I Don't Care c. számát játsszák el, egy ilyen felkonferálás után.Nem mert a socio-political fastcore ennyire azért nem viccel.
Örömmel láttam, hogy egyesek vágják is a szövegeket, mégha azok románul íródtak akkoris.A legjobb mindenesetre az egyik gyerek volt, aki a koncert végén odaszólt a dobosnak, hogy "you forgot the last one!".:-)

A hazafelé vezető úton pedig valószínű valami túlvilági vagy a klasszikus fizika törvényeivel megmagyarázhatatlan eseményben volt részünk, ugyanis a már többször megállapított, világ leghosszabb, legjelentéktelenebb és legunalmasabb falván való áthaladásra senki nem emlékszik az útitársaim közül.A fene sem érti ezt.

Mit is mondhatnék a Witch Huntról? Feleslegesen ömlengeni nem akarok, szóval annyit mondok hogy izgalmas zenekar ,- mi más lenne, ha az Alternative Tentacles adja ki -  talán az elejében inkább a From Ashes Rise nyomdokain, de úgy hogy Motörhead helyett inkább Rudimentary Penit hallgattak, az utolsó lemezük meg kábé olyan mintha a Hüsker Dü crustot játszana. Ha a felsorolt zenekarok közül legalább egyet ismersz névről, ott a helyed a bulin!

A Pavilionul 32-t bevallom őszintén, nem ismerem, egy temesvári fastcore zenekarról van szó egyébként.Alant mindenkibe bele lehet hallgatni:

myspace.com/witchhunt
myspace.com/pavilionul32
myspace.com/spark024
 

Pár hete hallottam egy sztorit arról hogy az egyik kedves ismerősöm a civilszolgálat alatt rendszeresen belógott a műhelybe a melósok közé, és amikor nem voltak ott, nagyokat kortyolt a fagyásgátlóból. Mondanom sem kell, hogy az intenzív ízvilág lehetett az, ami miatt végleg emellett az ínyencség mellett döntött.Azt mondjuk nem tudom, hogy azóta felhagyott e eme jó szokásával...

És hogy mennyire édes, ha egyáltalán az, azt csak ő tudná megmondani, azt viszont biztosra tudom, hogy Edénymosó Tamás barátom nem, annak ellenére sem, hogy a fotóblogjának ezt a címet adta.

Jó érzés olyan emberek társaságában tudni magamat, akik tudják, hogyan valósítsák meg a saját elképzeléseiket, és jó érzés látni az eredményeiket. Amellett hogy örömmel tölt el, nagyon inspiráló is.