Nem tudok mit írni a turnéról. Próbáltam már ezerféleképp megközelíteni, felvenni valahol a fonalat, ami nyomán el tudok indulni de nem megy. Nem azért mert rossz lett volna,mert nagyon vártam már, egyszerűen csak annyi minden történt az elmúlt lassan másfél hétben, mintha már hetekkel ezelőtt lezajlott volna.Pedig múlt hétfőn még azon röhögtünk hogy a cseh banda dobosa Cypress Hill-t reppel a medúzáknak Izolában az tengerparton.
Kezdődött az egész azzal, hogy szakadó esőben szeltük át szinte egész Magyarországot, abban a hiszemben, hogy olyan nincs hogy Győrben is szakadjon az eső.De volt.
Az esetek nagy százalékában már az úton el tudom dönteni, hogy milyen lesz az esti buli.Ha a sors minden eszközével ellenünk szegül, akkor általában a buli jól fog elsülni.Nem tudom miért van ez, de az évek során ha másmilyen koncertes tapasztalatra nem is, de erre az egyre rájöttem.Mindenesetre megnyugtató.Persze mint mindenben, ebben is akadtak kivételek, szerencsére a győri buli inkább csak megerősített ebben a tézisben.
Utálom, ha átvizsgálnak bennünket a határon. Utálom, ha megkérdezik milyen zenét játszunk.Olyan kiszolgáltatva érzem magam.Miért nincs ezeknek épp jobb dolguk?Arra legalább fény derült hogy a vámos ismeri a Motörhead-et.
Jó érzés arra rájönni hogy a csordaszellem és az empátia mennyire megvan bandán belül, hárman ázkódunk legalább 5 percig türelmesen amíg a negyedik a kocsiban keresi az esernyőjét.A benzinkút ahol vár bennünket a forró kávé - 320 ft ellenében -, cirka harminc méterre van, de lehet hogy kevesebb. Kapucniban sétálgatni nem valami bizalomgerjesztő dolog mások szemében, de nem ázol el.
Győr valami kibaszott.És ezt a szó legeslegpozitívabb értelmében akarom most érteni.Nem szeretnék olyan benyomást kelteni, hogy hú, ez a mi érdemünk vagy valami.A mi közünk ehhez aránylag kevés, csak asszisztáltunk egy másodpercre kiszámított bombarobbanáshoz.Volt már pár jól sikerült koncertünk, nem mondhatom hogy nem, de talán ez volt a legjobb, - ominózus hétfő esti, orrvérzős buli mellett -.És végső soron panaszra nincs okom, eddig azért többségében mindig csak fasza zenekarokkal játszottunk,most sem volt ez másként: a Mind Your Step nekem valamiért egy sxe youthcrew bandaként élt a fejemben. Talán az Out of Steppel való összecsengő névválasztás miatt.Nem az. Ellenben olyan lendülettel nyomták le a torkomon a fastcore dalokat, hogy csak néztem.Szeretem ha egy zenekar tudja hogy mi az amit akar, és tudja hogy hogyan is érje el az.A zsebemben a kazetta tokja a koncertünk alatt a kicsirakásnál szarrátört.
Tudok annyit inni, hogy csak a zenekar által teremtett hangulatra figyeljek, magára a zenekarra már ne. A Watchmybag zenéje nem az én világom, de az ahogy játszottak,abszolút meggyőző volt számomra.
Rendszeresen nem emlékszem a jól elsülő koncertjeinkre.Pár kép marad meg, és annyi.Vagány lenne azt mondtani, hogy ez a részegségünknek tudható be, de nem így van. Nem tudom mitől van, talán az ösztönök, az átszellemültség vagy csak a fáradtság. Szerintem sosem fogom megtalálni ennek az okát.
De azt nem tudom melyik a cikibb, Eddát énekelni két szám között, miközben a dobos a dobot igazgatja, vagy minderre egyáltalán nem emlékezni.
Ami az egyik legkellemesebb tapasztalat volt, hogy pár barátunk vette a fáradtságot, és elvonatozott/buszozott Győrbe.Nekem ez személy szerint ez a gesztus nagyon jól esett.
Bárhova mentünk, és erre a négy napra főleg igaz hogy, mindenhol kedvesen fogadtak bennünket.És ez főleg annak függvényében érthető szokatlannak, hogy egy nappal később a Gods And Queens tagjaival beszélgetve, teljesen meg voltam lepődve azon, hogy ott nem alap a szállás meg a kaja, holott egy Ian MacKaye interjúban olvastam pár éve, hogy egyszer összeszervezte a Teen Idles-t, meg a DOA-t, valami közös koncertre, másnap meg az anyja sütött az egész brancsnak palancsintát.
Persze ez az egész is teljesen bizalmi alapon működhet csak, hogy valaki megossza négy vadidegen emberrel a lakását, és azt is megértem ha valaki ódzkodik ettől.
A csehek jó fejek voltak, és meglepően profin felszerelt zenészek. Vagy csak mi voltunk a csórók, de rendesek voltak velünk. Mondjuk kellett hozzá egy nap, pár sör, meg pálinka,ahhoz hogy oldódjon a hangulat a két tábor között.
Így még anarchistáknak nem örültem mint akkor, amikor Ausztria déli és Szlovénia északi részének átszelése után, Pivkában a helyhez érve, “kifogtunk egy crusty-t”.
A táj mellesleg meseszép, vannak helyek, ahova, ha agyonlőnének se költöznék. Szlovénia egyáltalán nem ez a kategória.Érződik a magasabb életszínvonal, Ljubljanában épp tüntetés, meg lomtalanítás volt,azért a kapitalizmus hátán, a szemétből azért szépen össze lehet gyűjtögetni egy foglaltházat, és el lehet éldegélni akár még a “kapitalizmus ellen” is.Főleg hogy nálunk van aki ennél sokkal rosszabb körülmények között él éppen a kapitalizmus miatt.
A pivka-i ifjúsági központ egy használaton kívüli irodaépület lehetett valaha, a koncertterem nincs akkora mint a szobám, éppen kellemesen betáncolható.
Érdekes volt amit az amerikaiak meséltek arról, hogy a tengerentúlon már nincsenek foglaltházak, a klubok sem foglalkoznak a punkkal, ezért a nappalis meg pincés koncertek megszokottak, a szállás, étel nem számít alapnak. Főleg emiatt van az hogy amerikai zenekarok járnak át koncertezni Európába, míg ez fordítva nem igaz.Cserébe Európa iszonyú drága hangszerek árát tekintve,
Mondjuk azt nem értem, hogy ha ennyire bejön nekik az “európai fogadtatás”, akkor miért nem követik a példánkat, de ez csak amolyan utólagos morgás a részemről.
Különben pedig jól játszottak, vagy csak a konstans zaj miatt nem tünt föl, ha Jamie mellényúl.Már azt hiszem értem, mit értenek a wall of sound kifejezés alatt.Legalábbis az ilyesmit élőben hallani mindig meghatározóbb mint lemezen. Ekkor még nem tünt föl, csak Ljubljanában, hogy a dobos annyira üti a cineket, hogy minden egyes alkalommal beleremeg az állvány.
Egyébként hozzánk hasonlóan ők is bekönyörögték magukat, és csak egy rövid négy számos szettet nyomtak, ami majdnem hosszabb volt mint a mi egész koncertünk.
Azt amúgy tudom tisztelni, ha valaki maga mögött tudja hagyni a régi, “befutott” zenekarát – jelen esetben a Turmoil-t -, és csinálni valami egész mást, ami éppen akkor érdekli, még akkoris ha kevesebb a visszajelzés.
Aznap két fellépő volt a hivatalos, amit az amerikaiak, és egy helyi “Antonio Desperado Banderas” növelt négyre.Volt abban valami felemelő hogy ugyan a gitárt nem tudta behangolni, de sörrel a kezében, és egy felfordított szemetesvödrön állva, és néha azt taposva játszott a pult mellett, nekünk például Bajaga-t, amikor kiderült hogy nem amerikaiak vagyunk, és a “Texas sound”-hoz is vajmi kevés közünk van.
A cseheknek volt valami italuk, ami a saját bevallásuk szerint most nem sikerült túl jól.Nekünk halál közeli élmény, erjesztett papírragasztó által.
Mivel nem jutott ágy, az előszoba meg hideg, befoglaltuk az étkezdét, ahol volt pár számítógép, így igaz ágyunk nem volt , de szélessávú internet, meg a vacsora maradéka igen.
Kilenc órával, egy reggelivel,- a Ljutenica-ra az amerikaiak sofőrje valamiért nagyon beindult - negyven kilóméterrel később, a Ema-ékkal bevágódtunk valami puccos hotel strandjára, fürdeni, amiről akkor derült ki hogy nagyon hideg, amikor már mindegy volt. Ettől eltekintve nem bánom hogy nem a Postojna-i cseppkőbarlangot, vagy Trieszt-et választottuk úticélul.Izola gyönyörű hely.
A Ljubljana-i állomán egészen a buli előttig nem volt fix.A hely szavakkal leírhatatlan, befoglalt elhagyatott gyártelep, tele művészi hajlamokkal megáldott arcokkal – ezt a tusolóban talált ecsetek, meg a festék is alátámasztja, a bizarr szobrokról nem is beszélve -, hatalmas koncertterem, magas szinpad, ami hozzánk nem, de a másik két zenekarnak sokkal inkább passzol.
Sétálgattunk a városban, és a lomtalanításkor találtunk egy Yugo személygépkocsi kormányát, a szemét között, ami amúgy nem is lenne érdekes, ha nem bírna számomra némi metaforikus történelmi jelentéssel: a szlovéneknek nem kell már a júgó kormány.
Eléggé “fesztivál utolsó estéje” hangulatban voltam, ehhez az elfogyasztott Laško sör és csehek zenéje tökéletesen passzolt is. Egy ideje már sikerült a screamonak megtörnie, és bár az Envy hiába kötődik még ezer szállal a hardcorepunk szcénához, a zenéjük lassacskán túlnő azon. Az Ema Camelia zenéjét meg leginkább az övékéhez lehet hasonlítani, persze a megfelelő mennyiségű doom metál áthallásokkal, az elektronika helyett.
A győri koncert sem volt rossz, de most mintha valamit mégis hozzáadtak volna.Valami pluszt, amitől ez a koncert sokkal több volt nekem, mint a győri.A vége már színtiszta delay-effekktel és feedback-kel teli zaj volt.De olyan zaj, ami akár még könnyet is csalhatna a szemembe.
Elég meglepő volt ugyanezeket az embereket később látni amint sörösdobozokkal dámáznak vigyorogva, és eléggé aljasra isszák magukat, velünk egyetemben.
Másnap reggel éreztem hogy a tengerparti mókázásnak meglett a böjtje, a nátha és a láz egy lehetséges kombinációja , így a bevett lázcsillapító szépen el is altatott valahol félúton Budapest felé.
Hirtelen üvöltésre és padlófékre ébredni nem egy szívmelengető élmény, még akkor sem ha a csattanás és a frontális ütközés általi halál helyett csak röhögés a jussod.
Ahogy átléptük a határt elkezdett szemelni az eső.Minél többet járok Budapesten, annál kevésbé tetszik, persze az is közrejátszik, hogy most épp nem a legszebb időszakát mutatta felém a város.Sosem éreztem még hasonlót, de amikor a klub elé értünk, azt éreztem már otthon vagyok.Pedig az otthon az még kétszáz kilóméterre délre van.
A Lömbihead zenéje nekem néha nagyon tetszik, néha meg nem.Azt viszont tudom hogy nem szivesen lennék a helyükben.Nyomhatják bármennyire tisztességesen, ha kedd este nincs semmiféle visszajelzés.Mintha az ember egy kibaszott fekete lyukba próbálna belezenélni, és beleüvölteni.
A Kernel Panic-nak ez volt az általam látott első koncertje, és a buli apropója kapcsán egyben az utolsó is.Azt vártam nagyobb megőrülés lesz, mégiscsak búcsú, de nekem úgy tünt, hogy nekik nem nagyon van vagy volt célközönségük.Ami persze nem von le semmit a dolog értékéből, mert a koncert, és a dalok szerintem nem voltak rosszak.
A Melete tele van vidám, mosolygós és kreatív krásztikkal.Ilyenekkel sem találkozik az ember mindennap.Az énekes néha elég hippiközeli megnyílvánulásain valószínű mordulok én is egyet, de a szkepticizmusomat alaposan eloltotta a Ljubljana-i foglaltházbeli tartózkodásunk,meg a 7” bookletjében leírt sztorik.Persze a fekete lyuk érzés itt is megvan, ahogyan a kellő mennyiségű zaj is.
Az éjszakát a Rádi rezidenciában töltöttük, így másnap alkalmam nyílt kiélni némileg a régi Transformers képregények iránti rajongásom.
Akárcsak a csehektől a Melete-től is kicsit szar érzés volt elbúcsúzni.Érdekes hogy bizonyos időszakokban mennyi zenekar turnézhat ezen a térségen, egyeseknek kereszteződik az útjuk, másoknak nem.Érdekes érzés volt belegondolni, hogy egy olyan bandát könyörgünk be magunk mellé Győrbe, akiket pár nappal előtte mégcsak nem is ismertünk.Két nappal később pedig egy rövid időre a barátainknak éreztem őket.Hálás vagyok érte, akárcsak a szervezőknek a lehetőségért,barátainknak a segítségért, vagy csak azért hogy újra láthattuk az arcukat, meg mindenki másnak aki része volt ennek az egésznek hacsak egy rövid időre is.Sokat jelent ez. Pátosszal teli egyre kínosabbá váló ömlengés vége.
